Egy nő és a MacBook Air – az első, nagy találkozás

Halmazati problémával küzdök. Nem csak nő vagyok, de még kezdő is a Mac terén. Az iOS alapú eszközöket már nyomogatom egy ideje, de korábban, amikor aktuális volt a notebook vásárlás, hosszas gondolkodás és nyüglődés után, végül a MacBookot a polcon hagytam. Most viszont mégis találkoznunk kellett.

Az iPad mini tesztnél is leírtam, de a biztonság kedvéért itt is hangsúlyozom: ez a teszt nem az a teszt, amikor számadatok özönével és számítástechnikai tudásom csillogtatásával lenyűgözöm a nagyérdeműt. Ez az a teszt, amikor egy nő kezébe nyomnak egy MacBook Airt egy töltővel és útjára bocsájtják.   

Szóval a történetünk ott indul, hogy Ő és én találkoztunk. Bár első látásra erős volt a vonzalom, azért a rózsaszín köd kicsit feljebb szállt, mikor elkezdtem kiismerni. Rájöttem, bármilyen vonzó is, Ő sem tökéletes. Egy azonban biztos: Ő más.

Gyerekkorom óta Windows-t használok. Tudom, nem ritka, hogy Mac-en futtatnak Windows-t, de itt most éppen az volt a lényeg, hogy ismerkedjek az OS X világával is. Talán ez a találkozás is megér majd a későbbiekben egy külön írást, most azonban inkább arról a 11 hüvelykes MacBook Airről lesz szó, ami másfél hete van nálam.

Mint írtam a külseje teljesen megfogott és lenyűgözött. Nemcsak szép, jó formájú és stílusos, de közben annyira vékony és könnyű is, hogy a táskáim bármelyikében könnyedén elfér. Ez pedig egy nőnél hatalmas előny.

Még mielőtt felnyitottam volna az is szemet szúrt, hogy mennyire igényes az anyaghasználat. Nincs semmi nyikorgó, lötyögő vagy instabil dolog, bármi olyan, amire elhúznám a számat. Vagy bármi olyan, amihez félve nyúlnék hozzá. Az egész gép olyan strapabírónak tűnik.

Ugyanakkor valami még sincs: bármi aprócska LED vagy valami jelzés, hogy a gép be van-e kapcsolva, vagy történik-e valami.  Ez mondjuk nem elsőre szúrt szemet, hanem, amikor „nagyon ügyesen” sikerült teljesen levennem a fényerőt anélkül, hogy észrevettem volna és se kép, se hang állapotban fogalmam sem volt, hogy épp be van-e kapcsolva a cucc.

Mi az első legszembetűnőbb különbség egy Mac és bármilyen más notebook között? Jó, most azt az óriási világító almát ne vegyük bele! Szóval a touchpad. Nem osztott és nem is úgy működik, mint a számomra megszokott. Itt az ember (lánya) akár az összes ujját bevonhatja az irányításba. Persze megszokható, de elsőre mindenképpen szokatlan. Különösen, ha úgy próbálkozik vele valaki, hogy nem tudja, mire számíthat. Egyébként is egy ilyen gépet először használva az ember úgy érzi magát, mintha Angliában közlekedne. Minden pont fordítva van.

A képernyő bár a felbontását tekintve nem tér el a „mezei gépektől”, de valószínűleg az erős háttérvilágításnak és a jó minőségű panelnak köszönhetően gyönyörű képet produkál. Akár a képernyő hátterében is szívesen elgyönyörködtem, mintha még sohasem láttam volna olyat.

Az akkumulátor viszont a legnagyobb hab a tortán. Ez egyszerűen nem tud lemerülni! Na, jó, túlzok, nagy nehezen le tud. De alaposan meg kell érte dolgoztatni. Nagyon jól bírja és nagyon sokáig. Egy hordozható komputer esetében mi lehetne ennél nagyobb előny?

Összegezve nem csoda, amit Tim Cook is mondott: ha valaki egyszer vesz, vagy kap egy Apple terméket, az legközelebb nagy hajlandósággal vásárol újra Almát. Ennek az okára több felől is megtaláltam a választ.

Egyrészt továbbra is nyomom a külcsín vonalat. Szép, erős, impozáns és még mindig megakad az emberek szeme az almajelen, vagyis sikkes, „menő”. Hordoz egyfajta életérzést, ha akarja valaki látni, ha nem, attól ez még ott van. Szóval van egyfajta érzelmi oldala az Apple vásárlásnak. Ezt a szempontot nők esetében különösen nem érdemes alábecsülni. Mi szeretünk szerethető dolgokat választani és vásárolni. Sokkal jobban, mint például a műszaki adatokat…

Másrészt viszont, ha a racionális oldal mellett maradunk, amiatt, hogy ugyanaz gyártja a szoftvert és a hardvert, ezért a kettő iszonyú stabilan és olajozottan működik együtt, amit ugye a pc típusú találkozásokról nem mondhatunk el. Hiszen ez máshol nincs így: van egy (vagy több) gyártója a hardvernek és egy másik a szoftvernek, függetlenül attól, hogy valaki Windowst, vagy valamelyik nyílt forráskódú operációs rendszert gyötri.
Egy átlag nő esetében pedig állati fontos a biztonság. (Igen, egy műszaki termék esetében is.) Fontos, hogy a rendszer ne dőljön be, ne lehessen könnyen elállítgatni, vagy ne igényeljen a karbantartása nagy energiaráfordítást. Ez itt mind megvalósul.

Mindezek mellé jön a hosszú üzemidő, a nagyon baráti méret (még akár a 13 hüvelykes esetében is), ami ugye még vonzóbbá teszi a készüléket.

Viszont a sötét oldal: például az ára. A csuda jó tulajdonságok nem olcsók, a márkajegy sincs ingyen… Igen, drága.

Olyannak, aki eddigi életét Windows-zal töltötte, annak az átállás is időbe telik, kinek hosszabb, kinek rövidebb időbe. Ha viszont lecseréljük az OS X-t, akkor egy lényeges, jó tulajdonságtól fosztjuk meg a masinát. Ha viszont nem cseréljük le, akadnak majd olyan szoftverek, amiknek még nincs a rendszerrel kompatibilis verziójuk. Kicsit patt helyzet az iOS-nél már megszokott kötöttségből adódóan.

Vagyis nincsen rózsa tövis nélkül, alma meg kukac nélkül. Ennek ellenére ajánlom mindazon nő társaimnak, akiknél van rá keret, akik egy kicsit is képesek nyitni valami újra (és itt még messze nem kihívásról beszélek) és, szeretik a minőségi, megbízható dolgokat.  

Kapcsolódó cikk: Egy kis női mini teszt