Milyen lesz az Apple következő olcsó mobilja?
Lássuk, hogy melyek a legfrissebb pletykák iPhone 17e fronton!
Az Apple idén februárban mutatta be legújabb ár/érték arányra kigyúrt okostelefonját, az iPhone 16e-t, mely bár egyértelműen nagyobb és nehezebb a korábbi SE készülékeknél, mégis a 2022 márciusában debütált harmadik generációs iPhone SE leszármazottjának tekinthető.
Sokan akadnak olyanok, akiknek bár alapvetően tetszik az iPhone 16e koncepciója, összességében véve mégis picit ütősebb hardvert vágnának zsebre. Számukra lehet jó választás az érkezőben lévő utódmodell, mellyel kapcsolatban mostanság egyre több pletyka röppen fel.
A legfrissebb híradások arról szólnak, hogy bár a készülék dizájnja megújul, az OLED technológiájú kijelző változatlanul 6,1 colos képátlójú marad, és minden valószínűség szerint elbukjuk a 120 Hz-es frissítést, vagyis továbbra is be kell érjük a jó öreg 60 Hz-cel.
Ahogy a jelenlegi modellbe a BOE, a Samsung Display és az LG Display szállít kijelzőket, úgy várhatóan az utódba is ugyanezen három cég biztosítja majd a képernyőket, és várhatóan a BOE marad az elsődleges beszállító, mely a legtöbb panelt gyártja az Apple olcsó készülékébe.
Pletykák szerint a Dynamic Island marad a régi, vagyis egy Face ID-vel megspékelt 12 megapixeles szelfikamerát kapunk, a hátoldali kamera felbontása pedig marad 48 megapixel. Jó hír, hogy az iPhone 17e nagyobb teljesítményű lesz az elődjénél, a motorházteteje alatt ugyanis már nem a régi A18-as, hanem ugyanaz az A19-es chipset landol majd, mely várhatóan a vadonatúj iPhone 17-et is hajtja.
Jelen állás szerint tehát az új dizájn és a komolyabb tempóra képes chipset jelenti a legfontosabb változást iPhone 17e fronton, de persze nem lehet kizárni, hogy az Apple egyéb tekintetben is javítana a legolcsóbb készülékén. Könnyen lehet, hogy az újdonság akkumulátor kapacitás, üzemidő és töltési sebesség fronton is előre fog lépni, ezzel kapcsolatban azonban egyelőre semmi konkrétumot nem lehet tudni.
Az Apple állítólag szakít azzal a korábbi hagyománnyal, miszerint hosszú évek teltek el az SE különböző generációinak piacra dobása között, és a vadonatúj "e" sorozat ugyanúgy évente fog frissülni a jövőben, mint a hagyományos iPhone-ok.
Dél-koreai lapértesülések szerint az Apple nagyjából egy évvel az iPhone 16e piacra dobása után, várhatóan jövő tavasszal rukkol majd elő a minden valószínűség szerint iPhone 17e néven támadó újdonsággal. Az Apple egyébként állítólag azzal számol, hogy idén mintegy 20 millió iPhone 16e-t fog értékesíteni, mely mennyiség megfelel a korábbi SE modellek eladási szintjének.
Nem tudni, hogy az iPhone 17e mennyibe fog kerülni, mindenesetre az iPhone 16e 128 GB memóriával szerelt alapmodellje 300 ezer forintból úszható meg, a 256 GB-os verziót 350 ezer forintos listaáron jegyzik, az 512 GB-os csúcsmodell pedig 450 ezer forintot kóstál.
Ugyancsak jó vétel lehet egy 350-500 ezer forintos áron jegyzett iPhone 15 vagy a 400-550 ezer forintba kerülő nagykijelzős iPhone 15 Plus. Az aktuálisan legfrissebb iPhone 16 árcéduláján 400-550 ezer forintos összeg szerepel, az iPhone 16 Plusért pedig kiviteltől függően 450-600 ezer forintot kérnek el.
Az Apple tavaly szeptemberben mutatta be a relatíve olcsó iPhone 16-ot, a nagy kijelzős iPhone 16 Plust, a kompakt csúcsmobil iPhone 16 Prót és a mindent bele kategóriás nagyágyú iPhone 16 Pro Maxet. Nyílt titok, hogy ezen készülékek utódjai jó eséllyel idén szeptemberben debütálnak majd, vagyis ekkor érkezhet majd az iPhone 17, az iPhone 17 Pro és az iPhone 17 Pro Max, de iPhone 17 Plusra ne nagyon számítsunk, ennek helyét ugyanis a szupervékonynak ígérkező iPhone 17 Air veszi át.
Kapcsolódó cikkek:
- Több memóriával nyit az iPhone 17 Pro
- Így viszonyulnak egymáshoz a vadonatúj 17-es iPhone-ok
- Az akku üzemideje a legfontosabb a magyar mobilvásárlóknak