Lemmings・Tesztlabor

Alkalmazások - Játékok   |   2019.03.08 - 10:41   |   Írta: Ca$h   |   436
08. márc Lemmings・Tesztlabor

Egy igazi klasszikus tért most vissza!

Az ember akkor döbben rá, hogy el kezdett öregedni amikor olyan dolgokra emlékszik, amire manapság egyre kevesebben. Kedves olvasó, semmilyen körülmények között sem szeretnék lekezelő lenni, de emlékszel még arra amikor a Lemmings először megjelent Amigán? Az Amiga már önmagában is egy legendának számít, de nagyon valószínű, hogy az olvasók közül kevesen vannak akik egyáltalán tudják mi is az. Nincsen ezzel semmi baj, ettől senki sem lesz kevesebb, csupán arról van szó, hogy a számítógépes forradalom egyik első lépcsőfoka a Commodore 64 és a Commodore Amiga volt. A 64 bites és az 512 bites számítógépek, amiket összeadva 576-ot kapunk. Az 576 már azért több embernek lesz ismerős nem igaz? Hölgyeim és Uraim egy igazi legenda tért most vissza, maradjatok velünk.

1991-ben az akkori egyik legmenőbb fejlesztő csapat a Psygnosis piacra dobta az első Lemmingset, ahogyan azt már korábban írtam Amigán. Az Amiga akkoriban döbbenetesen fejlett gépnek számított, az egyedi látványvilága és a játékokhoz társuló dallamos muzsikák örökérvényű legendává tették. A Lemmings pillanatok alatt elvarázsolta az embert. Az ötlet az eredeti rágcsáló állatkától származik, akik időnként felkapják az egész famíliát és vándorútra indulnak, elvileg ettől a céljuktól az ég világon semmi sem tántoríthatja el őket. Ebből jött rögtön az ötlet, hogy mi lenne ha tényleg semmi de semmi nem állítaná meg őket, még akkor is mennének előre, ha az előttük lévő társuk a halálba menetel. Egyszerű ötlet mégis zseniális. Na jó, de mi, akik egyfajta figyelő istennek számítunk ebben a folyamatban, mit tehetnénk azért hogy kedvenc állatkánink megmaradjanak?

Természetesen minden egyes pálya teljesíthető volt veszteség nélkül. Pedig a feladat – főleg az első részben – sokszor lehetetlennek tűnt. A mód ahogyan beleszólhatunk a menetelésbe egyszerű mégis nagyszerű, léteznek különböző feladatok, olyanok mint kaparás előre, ásás lefelé, megállító, repülő, esernyős, lépcsőépítő stb. Ezzel a pár feladatkörrel gyakorlatilag minden pályát meg lehetet csinálni. Természetesen minél nehezebb egy pálya annál kevesebb lehetőség áll a rendelkezésünkre. Ha nem sikerült, egy csoportos öngyilkosság után – ami vicces kipukkanásokkal volt prezentálva – nekiveselkedhettünk újra. Szerencsére a játékot bármikor le lehetett állítani, nem ritkán órákig ült az ember a képernyő előtt és azon gondolkodott, hogyan lehetne megoldani a feladatot. Külön nehézséget okozott a megoldáshoz, hogy minden egyes Lemmingre rá kellett kattintani, tehát ha mondjuk volt egy szakadék, akkor mindegyikre rá kellett nyomni egy esernyős skillt, hogy életben maradjanak. A készítők gondoltak mindenre, kihasználták az Amiga dupla egér használati módját, szóval 2 playeres üzemmódban akár ketten is kattintgathattunk zöld sörényes kedvenceinkre. Aztán jött a Lemmings 2 ami döbbenetesen nagy ugrás volt az elődhöz képest, számtalan helyszínt, országot, skint felvonultatott és a képességek száma a triplájára növekedett. Majd jöttek a különböző kiegészítők, mint az Xmas Lemmings mikulássapkában, más hangokkal prezentálva. Majd múltak teltek az évek, kijött PC-re, majd konzolokra is számos port készült. Végül pedig eljutottunk ide, hogy már a telefonunkon is tolhatjuk bármikor, bárhol. Hogy mire fel volt ez a nagy bevezető? Hamarosan kiderül.

Nem kis örömöt okoztak nekem a játékkal, lelkes voltam, rögtön rá is vetettem magam a témára, nosztalgiafaktor az egekben. Sajnálatos módon az már az elején érezhető lesz, hogy ez bizony mobilos játék, kőkemény F2P modellel. A játékmenet leginkább az első részre hasonlít, de itt most nem kell minden Lemmingre rányomni, hanem a pálya négyzethálóra van felosztva, és nekünk csak annyi lesz a feladatunk, hogy kiválasszuk mit csináljanak az állatkák ha beléptek vagy ráesnek az adott négyzetbe. Sajnos nem adható ki minden feladat mindegyik kockában, ebből is körvonalazódni kezd majd a tökéletes megoldás. Az új Lemmingsben meglepően kevés választható feladatkör van (ásás lefelé, ásás horizontálisan, esernyő, lépcső balra, lépcső jobbra, megállító) , viszont a megoldás is nagyon rugalmas, szóval nem csak egy megoldás létezik pályánként. Sajnálatos módon a játékot nem lehet úgy pauzálni, hogy lássuk is a pályát, szóval ha át akarjuk gondolni a teendőket, akkor szimplán hagyjuk mászkálni a Lemmingeket vagy stoppoljuk le őket, miközben mi gondolkodunk, vagy akár kedvünkre újra is kezdhetjük a pályát bármikor ugyanis nem jár büntetés érte.

A F2P modellel, a mikrotranzakciókkal és a reklámvideókkal folyton folyvást zaklatni fognak minket. Több óra játék után sem tudtam megszokni, hogy mindig feldobja a lehetséges vásárolható toolok képernyőjét, amivel természetesen könnyebb megcsinálni a pályát, de ezért perkálni kell, vagy esetlegesen ingame arannyal fizetni. Ha mindez nem lenne elég akkor ugyebár minden felhasznált négyzet energiába kerül, amiből maximum hatvan lehet, ez persze pár pálya után kimerül, a teljes feltöltéshez meg vagy fizetni kell, vagy pedig várni négy kemény órát. Ezekkel a dolgokkal kettétörik a lelkesedésünket és egy nap szépen azon vesszük észre magunkat, hogy eszünkbe se jut elindítani a játékot, ami egyébként alapvetően akár még jó is lenne. Naponta egyszer lehetőségünk lesz forgatni egyet a szerencsekeréken, itt kaphatunk levásárolható aranyat, ritka toolokat vagy akár kérdőjeles tojásokat is. Ezek a tojások fogják képezni a játékban a gyűjtögetnivaló tartalmat. Különböző skin-családok lesznek, amiket megkap majd mindig egy random Lemmings. Egy tapasztalt játékosnak nagyon vicces és változatos, szedett-vedett csapat tud összejönni, mert ezek a ruhák és skinek állati viccesek és feldobják a játék hangulatát. Persze a rajongók vehetnek tojásokat pénzért is, ezekből is lesznek egyre értékesebb és ritkább fajták is, persze egyre több pénzért, hát igen, a modern játékvilág varázsa itt már nagyon visszaköszön.

A Lemmings mobilos változata egy igazi remekmű lehetett volna, ha a készítők nem ilyen pénzsóvárok és adnak neki mondjuk egy 4.99-es árcédulát. Bízva a sikerben a következő részt már akár többért is megvették volna a gémerek, lévén nem biztos hogy mindenki elsőre rögtön tudja mi is ez a játék. Az új négyzetes rendszer remekül működik, jópofa, kreatív megoldás még az eddigiekhez képest is. Sok pálya és sok gyűjtögetnivaló vár az egyszeri játékosra, viszont mindezt agyba főbe verik a ránk erőszakolt dolgokkal amiket korábban már írtam nektek. Vannak jó F2P játékok és modellek, itt ez most sajnos nem sikerült, egy igazi vérbeli legendát, egy mesterművet dobtak a középszerűség szürke vermébe ... kár érte, ennél azért sokkal többet érdemelt volna.

Szerintünk: 3/5

 

 

A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.




Kommentek megjelenítése