Biztonsági frissítés érkezett – iOS 9.3.5

Apple Hírek   |   2016.08.25 - 22:24   |   Írta: Pausch Rita   |   5494
25. aug Biztonsági frissítés érkezett – iOS 9.3.5

3 héttel az előző után máris itt egy újabb!

Úgy tűnik, az Apple nem csak az iOS 10 béta verzióját frissítgeti, hanem az egyelőre aktuális iOS 9-et is, pedig heteken belül várjuk az új verzió megjelenését.

Kint van az iOS 9.3.5 verzió iPhone, iPad és iPod touch készülékekre. Egy – a többihez képest – apró méretű frissítésről van szó, mindössze 40 MB és a kísérőszöveg annyi, hogy „fontos biztonsági frissítés”.

A New York Times értesülései szerint fény derült arra, hogy biztonsági rések – egészen pontosan 3 is! – vannak az iOS 9-ben, amiket harmadik fél akár adatnyerésre is használhat, sőt állítólag az izraeli illetőségű NSO Group elnevezésű cég már meg is tette ezt. Így az Apple rekord gyorsasággal nekilátott, hogy kiküszöbölje a hibákat, valamint várható volt Jailbreak a 9.3.4 verzióra is, így lehet, hogy egyúttal az ellen is tettek lépéseket.   

Feltehetően ez már tényleg az utolsó frissítés a szeptember elejére várt iOS 10 előtt, bár mostanában a frissítésekkel kapcsolatban már semmit sem vehetünk biztosra…

Forrás: Macrumors

Kapcsolódó cikk: 
Szüntelenül érkeznek az újabbnál újabb fejlesztői béták
Ismét iOS 10 béta érkezett



Kommentek megjelenítése