2025 Január・Apple Arcade
Kezdődhet akkor a 2025?
Boogle: Arcade
Jól kezdődik az év és jól kezdődik a hónap is. 2025 a miénk lesz kedves Arcade gamerek, ti is ezt érzitek? Hát akkor vágjunk bele. A Boogle szókeresőt szerintem mindenki ismeri, nem kell bemutatni, adott idő alatt kell minél több szót megtalálni, a számunka kirakott eleinte 4x4-es beütemezőn. A fontos annyi, hogy egy húzással kell ezeket összekötni, ez lehetséges vízszintesen, függőlegesen és még átlósan is. A legjobb ha elsőnek a két betűs szavakat pipáljuk ki, amik a legtöbb esetben visszafele is érvényesek lesznek. Később jöhetnek a nehezebb szavak, de mivel ugye angolul kell játszanunk, ennek csak a tudásunk szabhat határokat. Lehetőségünk lesz végigmenni az „Adventure” módban, ami gyakorlatilag egy alapos gyakorlópályának számít. A „Skill Builderrel” haladó stratégiákat tudunk elsajátítani. Lesz napi kihívás, ami kezdőknek nagyon kemény dió lesz, de haladóknak és profiknak már kevésbé, végül pedig de nem utolsó sorban a „Multiplayerben” jöhet az igazi kihívás, ami ha találunk valakit szinte biztosan vereséggel fog végződni. Legalábbis eleinte és attól függően, hogy mennyire vagyunk jók angolból. Remek lehetőség lehet ez kicsiknek és nagyoknak arra, hogy bővítsék a szókincsüket, nem is tudnék ennél jobb játékot kitalálni így évkezdésnek.
Szerintünk: 5/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: fekvő / álló
HotWheels RaceOff+
Nem tudom ki hogyan van vele, de a Hot Wheels autók az én időmben elképesztően menőnek számítottak, főleg azok a fajták amik meleg víz hatására szint változtattak. A másik menő dolog a kifejezetten HW autóknak kialakított pályák voltak, ezek tették igazán sikeressé ezt a terméket. Én mindig is az a Macthboxos fajta voltam, de azért bevallom volt pár ilyenem is. Nem csoda, hogy számtalan videójátékot csináltak ezzel a branddel reklámozva. Jelen esetünkben sajnos egy nem túl jó címmel lesz dolgunk. Autóink távirányítósok lesznek és mivel súlyuk az nem nagyon van, ezért meglehetősen nehéz lesz a fizikával megbirkóznunk. Biztosan sokan ismeritek ezt a típusú játékmenetet, amikor a játékosnak csak annyi dolga van, hogy megpróbálja egyenesben tartani az biciklit, motort jelen esetben meg kocsit, ami ugye a nagy sebesség és a fizika miatt állandóan fel akar borulni. A gázzal tudjuk gyakorlatilag jobb irányítani, a fékkel meg balra, de egy pontot átfordulva az irányok meg fognak változni. A játék lényege, hogy eljussunk a pálya végére, minél hamarabb és közben ne robbanjunk fel. Ez eleinte piszkosul nehéz lesz, de higgyétek el nekem ezt is - mint minden mást - meg lehet szokni. A kérdés már csak az, hogy akarunk-e vesződni ezzel a játékkal és hogy szeretjük-e egyáltalán ezt a stílust. Én az ezeréves, örök klasszikus „Motocrossal” kiégettem a relémet ha ilyen játékról van szó.
Szerintünk: 3/5
Controller támogatás: nem
Orientáció: fekvő
Barbie Color Creations+
Mint az gondolom a nevéből is kiderült ebben a játékban legfőképpen festegetni és tervezgetni fogunk, ahogyan az is eléggé egyértelmű, hogy nem én voltam a célcsoport. Van egy tizenkét éves kislányom, akinek lehet tetszene, de egyelőre igyekszem minél távolabb tartani az ilyen függőséget okozó játékoktól, szóval nem tudtam vele letesztelni. Ettől függetlenül tudom, hogy pontosan ezek a dolgok érdeklik a legjobban a kislányokat, a festegetés, a tervezgetés, a matricázás és jópofa könnyed laza mini-játékok. Ez mind meglesz a Barbie Color Creationsben, a játék egyébként eléggé egyértelműen woke, lesznek féllábú protézissel ellátott nők, lesznek akik nem túl szépek, vagy nem túl csinosak, vagy kifejezetten ducik. Az hogy ezzel az üzenettel ki mit kezd, vagy hogyan viszonyul hozzá mindenkinek a saját döntése. Én úgy gondolom, hogy ha ez már egy Arcade játékban is megtalálható, attól már egy kicsit émelyeg a gyomrom, de ez csak én vagyok. Az üzenet valójában jó, pozitív és tisztelendő, mi emberek vagyunk azok, akik mint minden mást, ezt is túlzásba visszük. Lényeg a lényeg, ez egy szuper kis csajos játék, bátran merem ajánlani mindenkinek, aki nem félti a gyerekét még a technikai dolgoktól.
Szerintünk: 4/5
Controller támogatás: nem
Orientáció: fekvő
Pac-Man 256+
Mint azt gondolom mindenki tudja, a Pac-Man volt az első árkád játék az egész világon, szóval ha megjelenik egy cím a felhozatalban, az bizony mindig nagy megtiszteltetésnek számít. Örök klasszikussal, ráadásul minden játék dédapjával találkozni mindig nagy élmény, legyen ez az első alkalom vagy éppenséggel az utolsó. A játék teljesen úgy indul mint egy sima Pac-Man, azon kívül hogy a nézet nem felső, hanem izometrikus, kell hozzá egy kis idő hogy észrevegyünk két érdekességet amivel eddig nem találkozhattunk. Egyrészt látni fogjuk, hogy a pálya „felfelé” végtelen, legalábbis nekem még nem sikerült elérnem a végét, lehet erre vonatkozik a 256 mint 256 méter esetleg? Mindegy is, a másik dolog még izgalmasabb, ugyanis lefele meg egy idő után el kezd szétesni a pálya, szó szerint kódokra, mintha valami vírus fel akarná falni az alattunk lévő világot. Ez a két dolog már bőségesen elég ahhoz, hogy teljesen újszerű és egyben nagyszerű is legyen a játékmenet, de sikerült ezt még egy extra dologgal megspékelni, és ez nem más mint a jelenleg nagysikerű Vampire Surivorból megismert (amit meg eredetileg a roguelike játékokból vette) jutalomrendszer. Ha elég pontot szerzünk ahhoz, hogy szintet lépjünk akkor a játék felajánl nekünk három lehetséges powerupot, ezek közül kell majd választanunk. Mindegyik hasznos, mindegyik segít, éppen ezért nehéz a választás. A meccsek közben gyűjtögetjük az arany coinokat, ezekért idővel meg tudunk vásárolni más játékokat; mint a klasszikus Pac-Man, CedX, Crossy Road, Pac-Mania tehát korábbi híresebb címeket. Vannak dolgok, amik sose mennek ki a divatból, a Pac-Man is ilyen, ami egy örökérvényű mestermű.
Szerintünk: 5/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: fekvő / álló
Talking Tom Blast Park:
Bizonyára mindenki legalább egy ilyen címmel találkozott már, ami az ugyancsak lassan alapműnek számító „Temple Run” játékmenetére épül, csak valahogy még jobbá, de legfőképpen aranyosabbá tette ezt a kategóriát. A Talking Tomnak számtalan része van, amik közül nem mindegyik hátulról mutatós, szaladgálós akadáolykat kikerülős, mosómacit elkapos fajta. Hanem vannak köztük másféle részek is. Jelen esetünkben a játékmenet nagyban megmaradt, csak itt nem irányítani kell Tomot, hanem azt kell irányítani hogy merre lőjön, a végtelen tölténnyel rendelkező tapadókorong pisztolyból. Elképesztően élvezetes, mindeközben ultracuki és vicces játék ez a Tom Blast. Különösen élvezetes mindezt kontrollerrel irányítani, amit nem mellesleg melegen ajánlok mindenkinek. A Talking Tom Blast Park nem okozott csalódást, hozza a tőle elvérható magas színvonalat, aminek alapja a szórakozás, nevetgélés és a jó hangulat.
Szerintünk: 4/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: álló
Final Fantasy I (A Hónap Játéka):
Hironobu Sakaguchi akkor valószínűleg még nem tudta, de 1987-ben örökre megváltoztatta a játékipart mikor kiadta a Final Fantasy első részét. Egészen elképesztő siker volt, pedig nem volt annyira jó grafikája, repetitív volt, de volt benne valami nagyon egyedi, valami különleges ami akkor még a legtöbb játékból hiányzott és ez a lélek. Akkoriban még nem nagyon volt a játékoknak komolyabb története és a Final Fantasynek már az első része is nagyon mély történettel rendelkezett, elképesztő zenei aláfestéssel és olyan átvezető animációkkal ami akkoriban még elképzelhetetlennek számított. Ma már ez a játék sokaknak nevetségesnek tűnhet, de ha valaki veszi a fáradságot és ad neki pár órát, képes elmerülni az élményben, biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni mire fel ez a nagy siker, miért számít olyan nagy címnek a mai napig. Az Apple Arcade változat különlegessége, hogy úgy remasterelték, hogy közben megtartották a pixelességét, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy úgy ismerkedjünk meg vele, ahogyan kijött annak idején, mégis kicsit modernebb technológiával prezentálva.
Szerintünk: 5/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: fekvő
Final Fantasy IV 3D:
A Final Fantasy IV több szempontból is különlegesnek számított a maga idejében, első körben azért, mert ez volt az első FF játék ami később Nintendo DS-re kijött 3D grafikával és hatalmas nagy siker volt. A másik érdekesség, hogy mivel az FF II-t és III-at nem adták ki máshol csak japánban, ezért a IV-et japánon kívül Final Fantasy II-nek nevezték el, ami nem kevés kavarodást okozott a rajongóknak később amikor már minden rész elérhető volt. Ez egyébként a VII után történt meg ami minden idők legsikeresebb Final Fantasyje volt, konkrétan pár hónappal ezelőtt jött ki a remaster változata, amivel ugyancsak elképesztő sikereket sikerült elkönyvelniük. A IV 3D mai szemmel nézve nagyon primkónak tűnik és talán még az FF I-nél is csúnyább, de meg kell érteni hogy ez egy átmeneti időszak volt a sorozat történetében, akkor nagyon szépnek számított és ennél is mint minden FF címnél a történet, a karakterek és a muzsika számítanak. Ezekhez a játékokhoz idő kell, ha megadjuk neki az időt amire szüksége van felejthetetlen élményt fog nyújtani, higgyétek el nekem én már tudom. Számomra a Final Fantasy XIII volt az all time favorit, amit végig is játszottam és örökérvényűen megváltoztatta a véleményem a story based JRPG játékokról.
Szerintünk: 5/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: fekvő
Final Fantasy IV: The After Years:
Látom nagyon beindult Final Fantasy téren az Apple Arcade, ahogy ismerem őket idővel az összes rész elérhető lesz. Szóval akkor tisztázzuk egy kicsit a dolgokat; az FF IV egy 1991-es játék, aminek az FF IV 3D egy felújított változata, ami 2007-ben jött ki Nintendo DS-re. Ennek a folytatása a FF4 After Years ami ugyancsak 3D, hasonlóan néz ki mint az előző rész és mai szemmel nézve ugyancsak nevetségesnek fog tűnni. Nem szabad viszont elfelejteni, hogy ez a rész annyira sikeres volt, hogy később amikor kijött PS-re az FF IV Complete Edition, még egy új részt is kapott amivel trilógiává bővült, ennek a címe FF IV: Interlude volt és a két rész között játszódott. Éppen ezért szeretnék mindenkit megkérni, aki nem érti ezeket a játékokat a felhozatalban, hogy igenis itt van a helyük, mert élő legendák és olyan játékok amikhez foghatóval csak nagyon ritkán találkozni a gamer történelemben. Egyszerűen csak rosszul öregedtek. De elég csak megtekinteni az FF VII remasteredet, ami tavaly év végén jött ki, hogy mit tesz ezekkel a játékokkal ha gyönyörű grafikát kapnak, miközben a karakterek és a történet maradt a régi. Igen, nem minden a külső, ez nagyon sok minden másra is vonatkozik. Szóval akit a pocsék külső elriaszt attól hogy átéljen valami egészen különlegeset azt megértem, csak a fanyalgókkal nem értek egyet és azok ellen mindig fel fogok lépni valamilyen formában. Szóval amondó vagyok, hogy ennek a hónapnak legyen akkor a Final Fantasy a hónap játéka, amibe beletartozik minden FF cím, köztük ez is. Mert mindegyik cím része a nagy egésznek, amit ez a hatalmas, ominózus, nagymúltú sorozat jelent az emberek emlékezetében.
Szerintünk: 5/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: fekvő
Romance of the Three Kingdoms: Heroes
Nem tudom mi van velem, lehet öreg vagyok már, de itt van egy remek játék, ami gyakorlatilag sakk, amire rá van húzva egy legendás mondakör (Romance of the Three Kingdoms) skinje és rám semmilyen hatással nem volt. Elsőre azt hittem, hogy ez is csak egy körökre osztott taktikai játék, amiket pl. imádok (hamarosan írni is fogok egyről a címe Tacticus és a Warhammer 40K világában játszódik) és ilyen szemmel nézve még a szokásosnál is lassabbnak körülményesebbnek és túlkomplikáltnak tűnt. De aztán kicsit utánanéztem alaposabban és megértettem, hogy ez egy sakk akar lenni, speckó skinnel és fantasztikusan atmoszférikus japán narrációval prezentálva. Imádom a taktikai játékokat, imádom a japánokat, a japán nyelvet, de ez a játék semmilyen hatással nem volt rám, csak zavart az egész játékmenete. Sajnálom, biztosan más lenne a véleményem, ha kicsit megfogott volna és több időt adok neki, de ez a cikk az első benyomásról szól és az számomra csak egy erős közepes volt.
Szerintünk: 3/5
Controller támogatás: igen
Orientáció: álló
Just Mowing:
Az egész havi nehéz munka után nyugodjunk le egy kicsit és menjünk ki füvet nyírni. No nem úgy mint a csövesek, kézi fűnyíróval, nemnem ... üljünk be szépen a kicsikocsiba és járjuk körbe a környéket, minden szomszédnak lenyírni azt, amit kell. A Just Mowing egy végtelenül egyszerű kis játék, egyszerű grafikával, kellemes játékmenettel, minimális kihívással és sok-sok gyűjtögetni valóval. Látszik hogy a játék régebben a F2P modellt követte, mert gyémántokért lootboxokat nyitogathatunk, de ezekért a jutalmunk csak és kizárólag kozmetika lesz, szóval nem kell itt semmi rosszra gondolni. Böcsületes munkával össze fog gyűlni elég gyémánt arra, hogy nyitogassunk nem kell aggódni. Idővel meg egyre vagányabbul fogunk kinézni, ahogyan a a járgányunk is menőbb lesz, illetve mindeközben össze lehet gyűjteni a környékbeli madarakból, meg rovarokból is egy maroknyit, csak hogy abba a gyűjteménybe is jusson pár szép darab.
Szerintünk: 4/5
Controller támogatás: nem
Orientáció: álló
Ennyi fért most ebbe a hónapba, remélem azért tetszett a kis csokrunk, hamarosan újra találkozunk, addig is a játékokat az Appstore-ban található Apple Arcade-re való előfizetés után tudjátok letölteni és kipróbálni. Az első hónap ingyenes, utána havi 4.99$, az éves díj 49.99$.
Kapcsolódó tatalom:
>>> A Hónap Játéka: Final Fantasy
>>> Apple Arcade 2024 November
>>> Apple Arcade 2024 Szeptember