Boom Beach・Tesztlabor

Nem véletlen, hogy tesztlaborunk ezen a héten is egy Supercell játékkal jelentkezik. Aki képben van, tudja, hogy mind a négy játékuk folyamatosan ott figyel a Top50-es listán, ebből minimum kettő mindig jelen van a Top10-ben is. Nem igazán szabad szó nélkül elhaladni egyik játékuk felett sem. Szóval, végül úgy döntöttünk, hogy szépen sorjában végigmegyünk rajtuk időben visszafelé haladva. Következzen hát, talán az egyedüli Fekete Péter: a Boom Beach.

A Clash of Clans hatalmas sikerén felbuzdulva 2013-ban óriási várakozás előzte meg az új stratégiai játékukat. Több tízmillió ember szedte le rögtön az első nap. Sajnos, annál nagyobb volt a csalódás – hozzátenném legfőképpen csak nálam – hiszen a cím meg se közelítette nagy elődjét. A hihetetlenül hangulatos és gyönyörű grafikán kívül semmi közös nem volt bennük. A grafika teljesen egyedi, amolyan vietnámi háborút idéző karikatúra, minden szempontból telitalálat. Csalódottságomhoz hozzátenném, hogy azóta sok év eltelt már és minimum háromszor újraraktam, hátha ezúttal sikerül végre megbarátkoznom vele. Végül a negyedik alkalom érte el a célját, ami nagyjából fél éve volt. Azóta, gondolom, számtalan update, patch, balanszírozáson átesett a páciens és végre valahára képes vagyok azóta is élvezni.

De mi lehetett a problémám vele? Miért nem voltam képes ilyen hosszú ideig megszeretni? Kezdjük azzal, hogy a készítők célja egyértelműen az volt, hogy még távolról se hasonlítson nagy elődjére, hiszen egy ilyen kreatív csapat nem engedheti meg, hogy saját magától lopjon! Bizony újat kellett kitalálni, ez sikerült is, ugyanis a Boom Beach alapjaiban változtatott meg mindent a korábbi siker receptjein. Alapvetően itt is bázis építésről, fejlesztésről, egyre hatékonyabb egységek és fegyverek fejlesztésén lesz a hangysúly, de elég csak az első csatán túljutni és látni fogjuk, hogy nagyon más lett az élmény. Itt is saját intelligenciával rendelkeznek az egységek, de amiatt, hogy csatahajónkkal nagy mértékben képesek leszünk beleszólni a történésekbe, egy-egy csata kimenetele teljesen véletlenszerű, kiszámíthatatlan. Nem igazán lehet olyan bázist építeni, ami bevehetetlen, főleg úgy nem, hogy a kezdetekkor számtalan olyan kiskapú van, ami miatt majd újra kell építenünk azt. Mivel nincsen a játékban olyan profi építkezési rendszer, mint a CoC-ban, ezért egy újjáépítés rendkívül kellemetlenül tud hatni önbizalmunkra. De gondolom mindenkit érdekelnek ezek a kiskapuk, vegyük rögtön az elsőt! A mögöttünk lévő hatalmas erdő semmilyen szinten nem nyújt biztonságot, ha a bázisunkat erre alapozva építjük fel, kellemetlen meglepetés fog érni minket, mikor hátulról megtámadva teljesen kikerülve védelmünket, pillanatok alatt ledarálnak. Hiszen itt, ha leszedi valaki a főépületet akkor kártyavárszerűen omlik össze minden. Szóval megvédeni azt, mindennél fontosabb szerepet élvez.

A következő frusztráló dolog a játékban az maga a térkép. Ahogyan haladunk előre és fejlődünk, egyre nagyobb részt fogunk látni a számtalan kis szigetből álló tengerparti paradicsomból. Találkozni fogunk felszabadításra váró kis falukkal, amiket elfoglalva növelni tudjuk az óránkénti nyersanyag bevételünket. Haladunk szépen előre, egyre több sziget tartozik a fenhatóságunk alá, bázisunk is csak gyarapodik, boldog mindenki. De joggal merül fel a kérdés, hogy mégis hol van a játékban a multiplayer, többjátékos rész? Egyszer csak megtörténik a csoda, valaki elfoglalja egyik szigetünket és ezzel tulajdonképpen egy lenyomatot készít rá a saját bázisából. Majd egyik szigetet foglalják el a másik után és hirtelen azt vesszük észre, hogy vagy húsz ellenséges játékos van körülöttünk és képtelenek vagyunk visszafoglalni szigeteinket, mert azok jóval erősebbek és tapasztaltabbak nálunk. Szerencsére egy idő után kereshetünk új ellenfeleket, de nagy esélyünk van arra, hogy amit az R.N.Gesus találni fog, még keményebb lesz az előtte lévőnél. De ez még nem is lenne olyan elviselhetetlen dolog, hiszen mindenhol vannak erősebb játékosok, a CoC-ban is vért pisilt az ember, mire eljutott a TH9-ig amit nagyjából már be is tudott védeni. De ami kimondhatatlanul frusztráló és elviselhetetlenül idegesítő dolog, az a kő, illetve fa nyersanyagot termelő kis szigetek megtartása. Ugyanis ezek a szigetek minden játékosnak ugyanazon a helyen foglalnak helyet, tehát nem ritkán előfordul, hogy ránk talál egy erősebb játékos, elfoglalja a szigetünket, ekkor a rajta lévő védelmi egységek erősebbek lesznek egy szinttel. Majd ő átrendezi a védelmet, mi megpróbáljuk visszafoglalni, ha sikerült újra erősebbek lesznek rajta a tornyok és ez így megy a végtelenségig, amíg ellenfelünk fel nem adja és keres valaki mást, vagy éppenséggel mi vagyunk képtelenek visszafoglalni. Nem tudom hogy érezhető-e frusztáltságom oka, de több évnyi CoC-ozás után ez a típusú játékmenet elviselhetetlen volt a számomra. Hiszen az egész rendszer zárt, nincsen benne semmi szabadságérzetünk. Amíg a CoC-ban nagyjából 4000 nyert meccsem van, ehhez találkoztam minimum 1.000.000 játékossal ‒ ha nem többel ‒ és még sosem volt, hogy kettő ugyanaz lett volna. Addig itt lehet, hogy egy emberrel éveken keresztül csatározok ugyanazért a nyomorult sziget fennhatóságáért. Arról nem is beszélve, hogy bázisunkat is bármikor megtámadhatja egy erősebb játékos, porig rombolva minket és szinte lehetetlenné téve az ideális védelmet. Persze, ha eljutunk egy bizonyos szintig akkor meg szinte bevehetetlenné válik bázisunk. Azt hiszem, kiírtam magamból minden hisztit, sokan lesznek, akik nem értenek majd velem egyet, de tény, hogy a játéknak jóval kisebb rajongótábora van, mint bármelyik Supercell címnek. Ez bizony nem véletlen …

De ennyi rinya után jöjjön az, hogy miért is tértem vissza, immáron negyedjére is, a játékhoz. Ez a fantasztikus látványvilágnak, hangulatnak, atmoszférának köszönhető. Van egy sajátságos, ironikus, egyfajta karikatúra feelingje az egésznek, ami annyira magával ragadó. A hétvégenként visszatérő Dr. T és őrületes kísérletei, Hammerman brutális bázisai, ahogyan Vietnam és a II. világháború elemei ötvözik egymást. A védelmi tornyok változatosak, viccesek, szerethetőek, egy gondom van csak velük: mégpedig, hogy a fejlődés nem olyan látványos rajtuk, mint monjduk a CoC esetén, ahol ránézésre pillanatok alatt tudtad melyik hányas szintü. Az egységek végtelenül egyszerűek mégis annyira szerethetőek, a zenék, hangeffektek mind-mind mesteriek és hozzák a várt színvonalat. A csatahajó speckó képességei talán egy kicsit erősre sikeredtek, de leginkább csak a kezdeti stádiumban, hiszen egy lvl20-22-es bázis esetében már édes kevés, maximum csak megkarcolni tudjuk vele ellenfelünket. A Task Force-os csoportos akciókat sajnos nem állt még módomban kipróbálni, lévén nem jelentkeztem még egy csapatba se, de ha erősebb leszek mindenképpen teszek majd egy próbát vele. 

Mindent egybevetve, zárszóként annyit tudnék mondani a Boom Beach-ről, hogy nagy várakozás előzte meg, szerintem nem ért fel a vártakhoz. Ha nem Supercell játék lenne csak szuperlatívuszokban lehetne róla beszélni, de mivel az, ezért szerintem a többi cím színvonalához képest ez lett a leggyengébb. Mégis nem egy embert ismerek, akinek ez a mindene, imádja, teljesen odavan érte. Hát, kinek a pap, kinek a paplan ugye, engem sajnos nem fogott meg annyira.

Szerintünk: 7/10

A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.