Apple Original Filmek 2024・AppleTV+
Igazán nem panaszkodhattunk a 2024-es Apple Originals filmekre sem!
Killers of the Flower Moon:
Történetünk egészen az 1920-as évekig visszamegy egy olyan korszakot és helyszínt bemutatva, amit mi magyarok nem nagyon ismerhettünk idáig. Oklahomában létezett egy olyan szent hely, ami még az indiánok tulajdonában szerepelt és elképesztő olajkincseket tartogatott a föld alatt. Az Osage indián törzsről tudni lehetett, hogy bár anyagilag mesésen meg vannak áldva, de az egészségük sajnos nem valami jó. Ezt kiszimatolva egymás után jelentek meg az érdekházasságok, majd ugrásszerűen megnőtt a halálesetek száma is, egészen addig míg az FBI fel nem göngyölítette az ügyet és rá nem jött mi történik itt valójában.
Ha jól tudom akkor az Apple ezt a filmet próbálta meg először moziban is kiadni, pontosabban mondva először moziban majd utána streamingen, ahogyan az sejthető volt nem muzsikált valami jól sem a kasszáknál, sem pedig a kritikusoknál. Annak ellenére hogy jelölték 10 Oscarra is egyet sem nyert meg, nem véletlen hogy Martin Scorsese a legnagyobb köpködője a modern mozinak, ahogyan a streaming szolgáltatókat sem tartja nagy becsben, de mivel senki nem adott neki elég pénzt az új filmjére, kénytelen volt az Apple-re támaszkodni. Jelenleg talán az AppleTV+ filmjeit és sorozatait tartják a legminőségibb tartalomnak, nem csoda hogy inkább hozzájuk fordult. De úgy gondolom, hogy ez a 2024-es év bebizonyította, hogy a mozi és a streaming két teljesen különböző csatorna, nem érdemes őket keverni egymással.
Magáról a filmről az a véleményem, hogy túlságosan hosszú lett, vontatott, néha már unalmas, de a képivilága, Scorsese zsenialitása, illetve az elképesztő színészi alakítások (Robert De Niro, Leonardo DiCaprio) megmentik a filmet a középszerűségtől. Tipikusan az a egyszer nézős fajta, annak jó, de ennél semmivel sem több, túl hosszú, túl mély, túlságosan nyomasztó sajnos.
Mozi: 2023. Október 19.
Megjelenés: 2024. Január
Szerintünk: 4/5
Napoleon:
A Napoleont és Scrosese moziját szinte egyszerre jelentették be hogy mennek mozira, nekünk AppleTV+ előfizetőknek meg majd egyszer elérhető lesz, emlékszem ez már önmagában is nagyon bosszantó volt. Ridley Scottban eddig nem nagyon kellett csalódni amikor egy egész estés, kosztümös történelmi filmről van szó. A kasszáknál kicsit jobban teljesített, a kritikusok sajnos nem nagyon szerették, de mivel Ridley Scottot szeretjük és a bemutató is döbbenetesen jó volt megnéztük a feleségemmel. Sajnos még az elvárt minimális szinten sem hozta, ez is túlságosan hosszú volt, unalmas, harci jelenetek alig voltak benne, miközben a bemutatónak a fele az volt. Sem Napoleon karaktere, sem a romantikus szál, semmi se tudta megmenteni attól, hogy egy középszerű könnyen felejthető, inkább rossz moziélményt nyújtson. Kb. fél évvel később kijött a csatornára a rendezői változat, amit azóta se néztem meg, mert még hosszabb, gondolom még unalmasabb, talán érdemes lenne adni egy esélyt neki, de nem érzem magamban az erőt arra hogy megnézzem. Na mit mond el ez akkor a filmről? Kár érte, mert a színészek fantasztikusak voltak, Scott megpróbálta más szemszögből bemutatni Napoleon életét, de sajnos nem sikerült neki, mert rossz volt a szög és a forgatókönyv is.
Mozi: 2023. November 23.
Megjelenés: 2024. Február
Szerintünk: 3/5
The Bloody Hundredth:
A Masters of the Air sorozat után szinte rögtön felkerült egy dokumentumfilm a valódi hősökről és történelmi alakokról. Az Elit Alakulat után már tradícióvá vált, hogy riportot készítenek az eredeti veteránokkal, akik akkor szerencsére még életben voltak és alkalmasak voltak arra hogy kamera elé álljanak. A Pacific sorozat után sajnos ez a szám már drasztikusan lecsökkent, logikusan a Master of the Air-nél erre már nem nagyon volt lehetőség, hiszen időben olyan messze van a második világháború, hogy pár ember kivételével nem sokan élnek már hogy meséljenek róla. Buck és Bucky kalandjai viszont olyan szinten legendásak voltak, hogy elég videófelvétel és fotó készült róluk ahhoz, hogy készíthessenek róluk egy egész estés dokumentumfilmet. A Bloody Hundreth kőkeményen bemutatja a valóságot, olyan háttérinfókat tudhatunk meg amiket nem mertek belerakni a sorozatba, mert túl sokkoló lett volna a nézőknek. Amin ezek a srácok végigmentek az egyszerűen döbbenetes. Érdemes rögtön a sorozat után megnézni, megismerkedni az eredeti hősökkel és pár olyan dologgal is, amike még a sorozatba se mertek belerakni, illetve talán még pár váratlan meglepetést is tartogathat majd a nézők számára.
Megjelenés: 2024. Március
Szerintünk: 5/5
Argylle:
Számomra az Argylle az év első igazi nagy meglepetése volt, mondanom sem kell, hogy ez is ment a mozikban, ez is csúfosan megbukott, éppen ezért viszonylag hamar bekerülhetett az AppleTV+ felhozatalába. Főszereplőnk Elly Conway (Bryce Dallas Howard) egy fiatal, teljesen átlagos nő, aki abból él hogy könyveket ír. Elképesztő fantáziájának köszönhetően a művei nagyon sikeresek, az emberek imádják minden egyes részét és alig várják, hogy kijöjjön a következő. Minden megváltozik azonban amikor Elly belekeveredik egy olyan ügybe, ami kísértetiesen hasonlít a saját regényire. A filmben szereplő színészek pazarok, a látvány meglepően döbbenetes, vicces, izgalmas, néha még megható is, igazi családi szórakozás lehet mindazoknak, akik még nem látták és azoknak is akik újranéznék, tiszta szívből merem ajánlani mindenkinek akik szerették a Kingsman sorozatot, lévén a készítői ugyanazok.
Mozi: 2024. Február 1.
Megjelenés: 2024. Május
Szerintünk: 4/5
Fancy Dance:
Történetünk főhősei Roki (Isabel Deroy-Olson) akinek meghalt az édesanyja és Jax (Lily Gladstone) aki Roki nagynénije és mindent megtesz annak érdekében, hogy átvegye az anyaság nehéz szerepét. Sajnos eleinte nem végzi valami jól a dolgát, mert lopásra, csalásra és mindenféle bűncselekményre neveli a lányt, lévén olyan kevés pénzük van hogy képtelenek belőle megélni. A dolgok azonban váratlan fordulatot vesznek amikor kiderül, hogy Roki mindenáron el szeretne menni arra az ősi tradíciókkal bíró családi táncversenyre, amivel minden évben megjelentek édesanyjával. A kapcsolat kettejük között egyre szorosabbá válik, ahogyan egymást támogatva próbálnak eljutni a versenyre.
Számomra ez a film egész jól indult, de sajnos ahogy haladtunk előre a sztoriban egyre vontatottabbá, unalmasabbá és kiszámíthatóbbá vált. A színészekkel nem volt semmi baj, ahogy az egész filmes brigád is jó munkát végzett, egyszerűen csak a forgatókönyv volt túlságosan halovány és átgondolatlan, ami erősen rátette kéznyomát az egész produkcióra. Nem megszokott az Apple-től, hogy ilyen gyenge filmet adjon ki, nem tudom mi volt az eredeti koncepció, de hogy nem jött át rendesen abban biztos vagyok.
Megjelenés: 2024. Június 28.
Szerintünk: 2/5
The Instigators:
Matt Damon és legjobb barátjának (Ben Affleck) öccse Casey Affleck egy filmben, mi kell még ide kérem szépen? Hát sajnos annak ellenére, hogy a színészek fantasztikusak voltak, ez sem volt képes megmenteni a filmet attól hogy csak egy szórakoztató bár, de közepes produkció legyen. Az alapkoncepció egyébként nagyon vicces, ahogy gyakorlatilag két teljesen amatőr bűnözőt bíznak meg azzal, hogy egy meglehetősen nehéz heistet végrehajtsanak. De aztán idővel kiderül, hogy nem volt véletlen az hogy pont őket bízták meg ezzel a feladattal, ahogyan az is meglepő lesz ahogyan a végén kijönnek ebből az igencsak durva kalamajkából. Matt és Casey csak úgy fürödtek ebben a szerepben, látszott rajtuk hogy imádták minden egyes percét, de sajnos ez sem volt elég ahhoz hogy egy újabb mesteri AppleTV mozit nézhessünk a képernyőn. Van egy olyan fura érzésem, hogy a mozira szánt filmek annyira elvonták a stúdió figyelmét, hogy nem hagytak elég energiát arra, hogy a szimplán streamingre kimenő produkciók elérjék azt a szintet, amit eddig megszokhattunk, sajnos ez érezhető az Instigatorson is, kár érte mert ennél sokkal jobb is lehetett volna.
Megjelenés: 2024. Augusztus 9.
Szerintünk: 3/5
Wolfs:
Vajon mi törénik akkor, amikor egy hivatalbeli New Yorki nagykutya elkövet egy súlyos hibát, ami valahogy helyre kéne hozni. Hát szó szerint hívnak egy helyrehozót (fixer), akiket az alvilágban csak farkasnak (Wolf) hívnak. Ezeknek a számát csak a legmagasabb körökben lehet megszerezni, a siker viszont garantált, mindig tudják mit kell tenni, minden bajra van megoldás, a probléma nyomtalanul eltűnik, a megbízónak már csak a saját lelkiismeretével kell dűlőre jutnia. De mi van akkor, ha egy apró hiba miatt hívnak még egy Fixert?
Jon Watts nevét kevesen ismerik, de valami miatt most nagyon felkapták, mert többek között a jelenleg is futó Star Wars Skeleton Crew is neki köszönhető. Bevallom én kedvelem ennek az embernek a munkásságát, ahogy a Wolfs minden egyes percét is imádtam. Clooney és Pitt akik a való életben is a legjobb barátok, csak úgy brillíroznak ebben a szerepben, amikor meg kell játszani, hogy utálják és lenézik egymást, miközben valójában kb. egy és ugyanazt az embert játszák. Nagyon vicces, meglepően látványos, izgalmas buddy-movie ami váratlan fordulatokkal és végtelenül egyszerű történetvezetésével szórakoztatja a nagyérdeműt és mindezt jól csinálja, kifejezetten jól. Eredtileg ezt a filmet is mozira szánták, de hála az égnek valami miatt nem tették meg, ami kicsit ciki mert a színészekkel nem ez volt megbeszélve, éppen ezért a gázsijuk is sokkal magasabb volt. Kicsit ráfizetéssel bár, de legalább egy jó filmet tettek le az asztalra.
Megjelenés: 2024. Szeptember 27.
Szerintünk: 3/5
Blitz:
A Blitz a történelemnek egy olyan nehéz időszakában játszódik, amikor a németek villámbombázásokat (Blitz) hajtottak végre Angliában, ezzel arra kényszerítve a lakókat hogy kimeneküljenek onnan. A szülők természetesen a gyerekeket táborokba deportálták, ahol talán nagyobb biztonságban lesznek, de néha előfordult, hogy egy-egy gyerek megszökött a vonatról, hogy visszamenjen a szüleihez. Ez a történet egy bátor kisfiúról George-ról (Elliott Hefferman) szól, aki nem elég, hogy túl kicsi ahhoz hogy ilyen nehéz feladatra vetemedjen, de még félvér is, ami a második világháború kellős közepén nem valami nagy előny. Másik főszereplőnk a varázslatos Saorise Ronan aki az anyuka szerepében próbál boldogulni szeretett kisfia nélkül, egy olyan világban ami folyamatosan szétesik, összeomlik körülötte. A Blitz egy megható, izgalmas, csodálatos dráma, ami sok mindenről elgondolkodtatja az embert, de legfőképpen arról, hogy mindig van rosszabb, éppen ezért becsüljük meg a saját életünket és azt amink van.
Megjelenés: 2024. November 1.
Szerintünk: 4/5
Fly me to the Moon:
Kelly Jones (Scarlett Johansson) egy zseniális üzletkötő, az a típus aki képes bárkinek bármit, eladni igaz ehhez nem éppen tradicionális módszereket használ, gyakorlatilag sokszor átveri üzletfeleit, a cél szentesíti az eszközt alapon. Egyik nap egy titokzatos ember veszi fel vele a kapcsolatot, aki a kormányt képviseli és egy nem éppen mindennapi feladattal próbálja őt megbízni; meg kéne szervezni a Holdraszállás filmes változatát, ami párhuzamos futna az eredeti Holdraszállással. Az ok igencsak egyszerű, ha Neil és csapata véletlenül elrontana valamit, nem kell aggódni mert a filmes változatban nem fog hibázni senki. Ez egy vérre menő verseny az oroszokkal és Amerika nem hibázhat!
A Scarlett Johansson és Channing Tatum párost még sose láthattuk a képernyőn, meglehetősen nyerő ez a páros, mert jelenleg talán ők a legkedveltebb színészek mindkét nem táborában. Ez volt az a film, amit talán a legtovább tartottak a mozikban, de sajnos ez sem menthette meg attól hogy totális bukás legyen. Remélem ez az év elég bizonyítékot adott az Apple-nek arra, hogy a nagyvászon és a streaming két teljesen különböző média, nem érdemes vegyíteni a kettőt, mert a két legyet ütök egy csapásra ebben az esetben nem működik. Tessék szépen továbbra is kisképernyőre filmeket készíteni, kisebb költségvetéssel, időben leadva, nagyobb sikereket elérve. A mozi az egy teljesen más műfaj, nem érdemes vele próbálkozni. Ennek ellenére a Fly me to the Moon egy bájosan imádnivaló film, Scarlett és Channing nagyon jók együtt, ez nem vitás. Egy kedves kis vasárnap esti romantikus dráma, de annak nagyon jó.
Mozi: 2024. Július 11.
Megjelenés: 2024. December
Szerintünk: 4/5
A sorozatot vagy filmet az AppleTV alkalmazáson belül, az AppleTV+ utáni előfizetéssel tudod megtekinteni, az első hét ingyenes utána havi 9.99$, az éves díj 99$. Ha rendelkezel AppleTV+ előfizetéssel, akkor állítsd be és nézd AppleTV-n keresztül, ami az egyik legkényelmesebb, legfelhasználóbarátabb, legelegánsabb felület amivel idáig találkoztam, próbáld ki te is!
Kapcsolódó tartalom:
>>> Eladó AppleTV választék az oldalunkon
>>> Squid Game 2 sorozatkritika
>>> Midnight Family sorozatkritika