Kiderült, hogy pontosan milyen aksi van az iPhone 7-ben

Hardver Hírek   |   2016.09.13 - 11:45   |   Írta: L Ferenc   |   4395
13. szept Kiderült, hogy pontosan milyen aksi van az iPhone 7-ben

Lássuk, hogy az Apple idén milyen telepeket pakolt az új mobiljaiba!

Az iPhone 7 és az iPhone 7 Plus hivatalos bejelentésekor sok mindent megtudhattunk az Apple 2016-os vadonatúj okostelefonjaival kapcsolatban, de szokás szerint jó néhány apró részlet homályban maradt. Ilyen például az akkumulátorok pontos kapacitása is, melyre azonban most végre fény derült.

A telekommunikációs eszközök bevizsgálásával és engedélyeztetésével foglalkozó kínai szervezet, a Tenaa ugyanis máris darabokra szedte a legújabb almás mobilokat, és megállapította, hogy az iPhone 7 akkumulátora 1960 mAh kapacitással rendelkezik, a nagytesó iPhone 7 Plusban pedig egy 2900 mAh-s aksi rejtőzik. 

Emlékezetes, hogy az iPhone 6s-ben egy 1715 mAh kapacitású telep található, vagyis ehhez képest mintegy 14 százalékos növekedésnek lehetünk tanúi. Az iPhone 6s Plus egy 2750 mAh-s aksit rejt magában, így ez esetben a növekmény mintegy 5 százalékos. Megjegyzendő, hogy a kettővel korábbi iPhone 6-ban és iPhone 6 Plusban 1810-es, illetve 2915-ös akkumulátor figyel.

Kapcsolódó cikkek:
iPhone 7 hivatalos megjelenések
iPhone 7 hivatalos árak
Apple Keynote élőben a HasznaltAlmán



Kommentek megjelenítése