Szeptember 10-én lehet az iPhone 11 bemutatója

Almás Pletykák   |   2019.08.16 - 07:44   |   Írta: H.A   |   1648

Bár hivatalosan még nem erősítette meg az Apple, de az új iPhone-ok bejelentése szeptember 10-én, az új szoftverek megjelenése 23-án várható!

brazil iHelp BR oldal szúrta ki, hogy a legújabb bétákból két dátumot is sejteni lehet: az egyik vélhetően az új iPhone-ok bejelentését takarja, a másik pedig az új szoftverek megjelenését jelentheti.

Ezek alapján az Apple szeptember 10-én, kedden jelentheti be az új iPhone-okat valamint aznap jelenhet majd meg a szoftverek kiadásra szánt, GM-változata, és kevesebb mint két héttel később, szeptember 23-án, hétfőn érkezhet meg az iOS 13 és iPadOS 13, a watchOS 6, a tvOS 13 és a macOS Catalina hivatalos verziója.

Ezek a dátumok egyébként már az elmúlt évek alapján is jóformán megtippelhetőek voltak – no persze csak abban az esetben, ha az Apple tartja magát a korábbi évek ritmusához, viszont az új bétákból kiszedett képek még inkább megerősítik, hogy melyik napokra lehet számítani.

A szeptember 10-i dátumot a készülékek főképernyőjének előnézetét mutató képek árulták el, és az elkövetkező hetekben épp a szeptember 10-e esik keddre – a másik opció a 10-i keddre a december 10. lenne, de az új iPhone-ok bejelentése jellemzően szeptemberre szokott esni. Ráadásul a “HoldForRelease” a fájlnévben is érdekes véletlen:

Összehasonlításként az előző években az Apple ezeken a napokon tartotta a termékbejelentéseit:

  • 2018: szeptember 12.
  • 2017: szeptember 12.
  • 2016: szeptember 7.
  • 2015: szeptember 9.

A szeptember 23-át pedig a régebbi típusú készülékek esetén meglévő kép alapján lehet betippelni, ahol hétfőre szintén a szeptemberi és decemberi opciók vannak, amire nagyjából szintén ki lehet jelenteni, hogy inkább a szeptember lesz, mintsem a december:

A szeptember 23-i dátum egyben a készülékek megjelenését is tippelhetővé teszi: azok várhatóan azon a héten pénteken, tehát szeptember 27-én kerülhetnek forgalomba az első körös országokban.

Természetesen ez a két dátum majd csak akkor lesz teljesen biztos, ha az Apple a szokásához híven kiküldi a meghívókat a sajtó számára, és kiteszi az esemény linkjét is a weboldalára, de ezek még értelemszerűen nem történtek meg, az új készülékek megjelenését pedig a bejelentésükkor fogják elárulni. Ameddig erre várunk, addig is szép találatnak tekinthető ez az iHelp BR részéről.

Forrás: Szifon.com

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése