Publikus béta verzió érkezett a watchOS 7-ből

Alkalmazások - Játékok   |   2020.08.11 - 07:52   |   Írta: L Ferenc   |   1184
11. aug Publikus béta verzió érkezett a watchOS 7-ből

A legújabb okosóra szoftvert bárki egyszerűen kipróbálhatja és a Google Maps is visszatér a platformra.

Az Apple történetében nagy nap volt a hétfő, az amerikai vállalat ugyanis ezen a napon hivatalosan elérhetővé tette az Apple Watch Series 3-ra és az ennél újabb okosórákra szánt watchOS 7 első publikus bétáját. Habár az Apple-nél évek óta folyik a watchOS béta projekt, a mostani az első alkalom, hogy a cég publikus bétaszoftver adott ki. Ez azt jelenti, hogy nem szükséges fejlesztői account ahhoz, hogy kipróbáljuk a mobil operációs rendszer következő verziójának előzetesét. 

A watchOS 7 egyik legfontosabb újdonsága a hivatalos alvásfigyelés, a továbbfejlesztett biciklis navigáció, a részletesebb óralap személyreszabási lehetőség, az új kézmosási időzítő, illetve az új workout módok. A szoftver letöltéséhez szükség van egy az órához párosított olyan iPhone-ra, melyen iOS 14 fut, és az Apple arra figyelmeztet, hogy egyes funkciók, így például a VoiceOver egyelőre nem működik a watchOS 7-ben.

Az Apple okosóráiról sokan régóta hiányolták a natív alvásfigyelést, ettől függetlenül ezek a csuklón viselhető kütyük messze a legnépszerűbb termékek a maguk kategóriájában. Mostantól viszont végre az automatikus alvásfigyelés is elérhető az almás okosórákon, a fitnesz workoutok között felbukkant egy új lehetőség, a tánc. Továbbá sokan örülnek majd annak, hogy az általuk készített óralapok egyszerűen, akár üzenetben, e-mailben is megoszthatók másokkal. A watchOS 7 végleges változata az Apple ígéretei szerint idén ősszel válik majd elérhetővé. 

Ide kapcsolódó hír, hogy az Apple Watchon hosszú idő után újból elérhető lesz a Google Maps. A Google az elmúlt három évben nem igazán foglalkozott a témával, egy most bejelentett frissítésnek köszönhetően azonban gyalogos, biciklis és autós navigációra is használható lesz az okosórán futó, tömegközlekedési funkciókkal is rendelkező applikáció. A frissítés az ígéretek szerint az elkövetkező hetekben válik majd elérhetővé. 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése