Nagy szerepet kap a Samsung az iPhone 12 kapcsán

Tech Hírek   |   2020.06.01 - 20:31   |   Írta: ARPII   |   4686
01. jún Nagy szerepet kap a Samsung az iPhone 12 kapcsán

Természetesen sokat is fognak vele keresni.

Egy szerdán közzétett jelentés szerint a Samsung ismét csak jelentős szerepet kap majd az új iPhone-al kapcsolatban. Az iPhone 12 az Apple talán egyik legnagyobb fejlesztése lehet mobil téren, ha az elmúlt pár évet vesszük figyelembe. A készülék visszatérhet a klasszikus szögletes formavilághoz, ahogyan azt az iPad Pro is tette, emellett pedig minden modellben OLED kijelzőt találunk majd, és néhány 5G támogatást is kaphat.

Itt jön képbe a Samsung, az Apple egyik legnagyobb ellenfele a telefon piacon. Ők fogják ugyanis szállítani a kijelző panelek nagy részét. Igen, csak a nagy részét, ugyanis az almás vállalat több céget is megbízott ezen a téren, köztük az LG Display-t és a BOE Technology-t is. A Digitimes szerint a Samsung lesz majd felelős a rendelések 80%-ért.

Nem ez lesz azonban az első alkalom, hogy a két cég együttműködik, ugyanis korábban is volt már rá példa, hogy a dél-koreai vállalat kisegítette az Apple-t pár kijelzővel. A kapcsolat 2017-ben kezdődött az iPhone X-el, majd egy évvel később csatlakozott az LG Display, utána pedig a BOE.

 

Elsőre ez egy érdekes döntésnek tűnhet, azonban nagyon is előrelátó. Gondoljunk csak bele, ha valami történne a Samsung-gal, vagy csak úgy döntenének, hogy nem szállítanak többet, akkor az Apple nagy bajban lenne. Így viszont, ha ez megtörténne, akkor az Apple tudna fordulni az LG-hez, vagy a BOE-hez. 2018-ban, amikor az első cég csatlakozott a Samsung mellé mint beszállító, akkor az Apple csökkentette is a tőlük elvárt kijelzők mennyiségét 9%-al.

További ok lehet az is, hogy a Samsung talán nem tudná egymaga kiszolgálni az igényt ebben az évben, ugyanis Jon Prosser szerint ez lesz az első év, hogy minden iPhone modell OLED kijelzőt fog kapni. Ezt az is megerősíti, hogy a Samsung nem rég jelentette be, hogy 2020 végét követően leállnak majd az LCD panelek gyártásával.

 

Most akkor barát vagy ellenség?

A mai napig sok tech fanatikust lep meg, hogy az Apple ennyire a Samsung-ra van utalva. A két cég, legalábbis a mobilos részleg, egymás legnagyobb riválisai. Ennek ellenére mindkét fél jól jár ezzel az üzlettel, a Samsung Display rengeteg megrendelést kap, az Apple pedig megkaphatja a piacon lévő „legjobb” kijelzőt. Ha pedig nem tőlük, akkor mástól vennék meg, így bevételtől esnének el. Illetve azt se felejtsük el, hogy a Samsung Display egy külön része a cégnek attól az ágazattól, amelyik a mobilokat gyártja.

Régebben több lap is írt arról, hogy az iPhone X-en a Samsung többet keres, mint maga az Apple, ami talán túlzás. Az viszont egy reális becslés lehet, hogy a dél-koreai cég több mint $100-t (kb.: 31 000 Ft) keres, minden egyes eladott OLED kijelzős almás mobil után.

 

Forrás: Cult of Mac

 

Kapcsolódó tartalom:




Kommentek megjelenítése