Küszöbön az iPad mini Pro bejelentése

Almás Pletykák   |   2021.03.04 - 09:53   |   Írta: L Ferenc   |   858
04. márc Küszöbön az iPad mini Pro bejelentése

Az Apple hamarosan egy vadonatúj tablettel rukkolhat elő.

Steve Jobs 11 évvel ezelőtt, 2010 elején mutatta be az Apple első tabletét, a legelső iPadet, melyben egy 9,7 colos képátlójú érintőkijelző teljesít szolgálatot. Ezután több mint két esztendő telt el addig, mire az amerikai vállalat leleplezte az első kompakt táblagépét, a 7,9 colos panellel szerelt első iPad minit. Utóbbi széria aktuális legfrissebb ötödik generációja 2019 márciusában látott napvilágot, vagyis már bőven itt az ideje némi megújulásnak.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az eredeti iPad mini sorsra, mindenesetre jól értesült források úgy tudják, hogy még ebben a hónapban be fog mutatkozni egy az elődeinél némileg nagyobb kijelzős kivitel, amely várhatóan iPad mini Pro néven debütál majd. 

Az Apple-ügyekben az áltagnál mindig sokkal jobban értesült Ming-Chi Kuo arra számít, hogy az iPad mini Pro előlapját egy mintegy 8,5-9 colos érintőképernyő uralja majd, egy másik forrás pedig arról számolt be, hogy az újdonságban várhatóan egy 8,4 colos panel landol majd. Sőt, egy harmadik forrás 8,7 colos kijelzőről tesz említést.

A kijelző tehát mindenképpen nőni fog, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az iPad mini Pro jelentősen nagyobb lesz az aktuális iPad mininél. Az Apple ugyanis várhatóan minden korábbinál vékonyabb kávát fog alkalmazni, vagyis lényegében változatlan méretű készülékházba tud jelentősen nagyobb kijelzőt szerelni. A Touch ID gombot várhatóan Face ID, vagy kijelzőbe integrált Touch ID válthatja, és a képernyő állítólag már a legújabb mini-LED technológiára épül. 

Az iPad mini Pro ezenkívül minden korábbinál gyorsabb chipsetet fog kapni, és jó esély van arra, hogy szupergyors 5G mobilnetes változat is készül majd belőle. A várható ár egyelőre ismeretlen. Hosszú távon egyébként lehet, hogy a flexibilis kijelzős, szétnyitható új iPhone váltja majd az Apple legkisebb tableteit, de ezzel kapcsolatban egyelőre még nagy a bizonytalanság.

Az A12 chipkészletes, 7,9 colos kijelzős aktuális iPad mini 64 GB-os alapmodellje jelenleg 155 ezer forintba kerül, a 256 GB-os verzió pedig 204 ezer forintot kóstál. A 256 GB-os és mobilnetes abszolút csúcsmodell ára 254 ezer forint. Az ugyancsak A12 chipsetes, de 10,2 colos panellel felvértezett iPad 32 GB-os kivitele 135 ezer forint ellenében vihető haza, a 128 GB-os és mobilnetes verzió pedig 225 ezer forintot kóstál. 

Az A14 processzorra épülő, 10,9 colos kijelző iPad Air ára kiviteltől függően 240-350 ezer forint magasságában mozog. Az A12Z chipes 11 colos iPad Pro, illetve a 12,9 colos iPad Pro rendre 325-585 ezer, illetve 400-660 ezer forintot kóstál.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése