ColorBlinder・Ismerkedő

Alkalmazások - Játékok   |   2016.12.21 - 10:31   |   Írta: Ca$h   |   2300
21. dec ColorBlinder・Ismerkedő

Ismerkedjünk meg akkor Dani következő játékával.

A Color Blinder érezhetően jóval érettebb és komolyabb alapokra épül mint elődje, bár a címe kicsit cinikus és minimálisan rosszindulatú a lecsengése, de az előző játékból kiindulva nem haragszunk meg érte. Lényeg a lényeg, ha valaki színvak akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem fog tudni ezzel a játékkal játszani. Gondolhatnánk első körben, miközben valójában pontosan ők lesznek előnyben.

A játék elején egy kétszer kettő négyzetből álló táblával fogunk találkozni, a feladatunk az lenne, hogy minél hamarabb megtaláljuk azt a négyzetet, aminek a színe halványabb, mint a többi. Itt lép a képbe a rendkívül jópofa és ötletes cím, miszerint a teljes színvakok lesznek csak igazán előnyben, akiknek minden szín ugyanolyan, ugye. A kétszer kettesből háromszor hármas lesz majd kibővülünk egészen ötször ötig. Nem tudom, hogy később esetlegesen lesz-e még ennél is nagyobb a pálya, mert a rekordom idáig kb. olyan 30 pont volt.

A játék időre megy, ami vészesen és rendületlenül csökken, minden eltalált négyzettel kapunk plusz egyet, ha tévesztünk akkor meg logikusan elvesztünk egy értékes másodpercet. Szóval, nincsen idő tökölni, menni kell előre keményen és zsigerből kenni vágni a dolgokat. Ha elfogy az idő vége van a meccsnek és kezdődik minden elölről. Dani humorérzéke végtelen, nem hagyja hogy belejöjjünk a játékba, hiszen olyan húsz találat felett már olyan színekből építi fel nekünk a pályát, ami eleve olyan halvány, hogy szinte képtelenség látni, mit kell eltalálnunk.

A Color Blinder egy teljes értékű logikai-ügyességi játék, joggal veheti fel a versenyt bármelyik egy dodós versenytársával. Az alatta szóló muzsika újfent nagyon kellemes és dallamos és megint újraindul minden meccs elején. Ezen bizony változtatni kéne, minden más szempontból egy szuper kis játéknak tartom, érdemes kipróbálni!

A játék 0.99$ áron megvásárolható az iTunes áruházból.

MentésMentés


Kommentek megjelenítése