Waterminder・Watchlabor

Tesztek   |   2018.11.07 - 10:13   |   Írta: Ca$h   |   2140
07. nov Waterminder・Watchlabor

Iszol te rendesen?

Ha egészséges életmód, akkor Apple Watch, mozgás mellett nagyon fontos az étkezés és persze hogy eleget iszunk-e. Jómagam egy igencsak ritka tulajdonsággal – vagy nevezzük inkább hiányosságnak? – rendelkezem, egészen egyszerűen nem érzem a szomjúságot. Ha olyan vagy mint én vagy éppenséggel csak arra vágysz hogy valaki mindig szóljon ha inni kell, akkor ne keress tovább mert megtaláltuk neked a legjobb kis appot.

A Waterminder egy nagyon kedvesen, aranyosan és mindemellett szépen, ígényesen megtervezett és kivitelezett program. Első körben természetesen az iPhone-unkra kell felrakni, miután megadtuk az alapvető adatokat (nevünk, nemünk, testsúly, aktivitásunk szintje, kinti időjárás) már nem is lesz más dolgunk mint a pár lehetséges szimbolikus rajz közül kiválasztani a nekünk legjobban tetszőt, ugyanis a későbbiek során ő lesz az a fickó vagy hölgy akit úgymond fel kell töltenünk elegendő folyadékkal. Ez a megoldás nekem nagyon tetszett, ahogy a víz ott folyik a testében, mi meg kedvünkre mozgathatjuk a telefont, közben a fizika törvényében gyönyörködve.

A további beállításokkal is el lehet vesződni egy kicsit, az első és legfontosabb ezek közül az emlékeztető beállítása, eldönthetjük hogy milyen sűrű emlékeztessen minket a program, erre lesznek előre elmentett időpontok, de kedvünkre csinálhatunk magunknak is bármilyet. Érdemes ezeket olyan 1,5 órás időintervallumra belőni és leginkább a munkaidőre korlátozni, mert ha otthon a szabadidőnkben szól ránk állandóan lehet idegbajt fogunk kapni és a célja a programnak könnyen a visszájára fordulhat. Ezek mellett beállíthatjuk hogy milyen hangon szóljon ránk, számtalan jópofa közül válogathatunk, köztük a nagy kedvenc vízcsobogásokból is. Eldönthetjük hogy szeretnénk-e eredmény matricákat (achievements) kapni, illetve az Apple Watchos nagyon jópofa és vicces matricákat is meg szeretnénk-e kapni. Ide még hozzátenném, hogy az eredmények nagyon motiválóak tudnak lenni, érdemes őket szépen sorjában teljesíteni, mert talán rávezetnek vagy éppenséggel rászoktatnak minket egy a szervezetünknek ideális, hasznos életmódra.

     

Ezek után be tudunk állítani magunknak hat darab shortcutot, olyan italokra amiket a leggyakrabban szoktunk inni. Ezeknél választhatunk mennyiséget (például 300ml), minőséget (például víz, üdítő, sör) illetve szint és egy piktogramot is, a könnyebb felismerhetőség érdekében. Számos típusú ital el van mentve, ahogyan az is be van előre táplálva, hogy melyiknek milyen a folyadék tartalma. Az érthetőség kedvéért, egy liter víznek 1-es a szorzója , míg mondjuk egy liter likőrnek 0,5-ös. Ebből is látszik, hogy minden  italnak van értékelhető folyadéktartalma, éppen ezért érdemes mindent betáplálni hogy képben legyünk minden egyes napunk teljes italfogyasztásával.

Mindemellett számtalan lehetőségünk lesz még, nyomon követhetjük a korábbi napok, hónapok fogyasztását akár grafikonon is végigkísérve. Beállíthatjuk, hogy a Waterminder része legyen-e a „Health” programnak (ezt erősen tanácsolnám), aktiválhatjuk Apple Wathon, Fitbiten, beállíthatjuk hogy rázásra törölje az éppen beadott fogyasztást, akarjuk-e hogy megossza az adatainkat szociális oldalakon, olyanokon mint Facebook, Twitter például. Végül pedig de nem utolsó sorban minden egyes shortcutra felmondhatunk egy Siris szöveget, hogy még hozzányúlni se keljen a telefonunkhoz. Mindezek mellett számtalan tippel és fórummal is találkozhatunk, kedvünkre mazsolázhatunk az adatokból.

Ami pedig a legfontosabb, miután mindent beállítottunk, kedvenc appunk hibátlanul fog majd működni az Apple Watchunkon is, kettő lehetséges megjelenítés közül válogathatunk, az egyik inkább praktikus, míg a másik a tetszetősebb, desingosabb változat. Az értesítések pontban, időben jönnek majd számtalan vicces matricával prezentálva, nyomon követhetjük az italfogyasztást és törekedhetünk egy jobb, egészségesebb életmódra. Az app ára elsőre kicsit  borsósnak tűnhet, de úgy vélem, hogy ez a 5 dolláros ár pont az a lélektani határ, amit bárki viszonylag könnyedén megad, főleg ha az egészségérő van szó.

Szerintünk: 8/10

 

 

Az applikáció 4.99$-ért letölthető az iTunes áruházból.


Kommentek megjelenítése