Pedometer - Stepwise - Human・Watchlabor

Tesztek   |   2018.10.17 - 12:00   |   Írta: Ca$h   |   2302
17. okt Pedometer - Stepwise - Human・Watchlabor

Na akkor sétáljunk egyet!

Ahogyan azt korábban már írtam, számomra a sétálás bizonyult a legjobb megoldásnak arra, hogy egy kicsit az egészségesebb életmód felé terelődjön az életem. Szerencsére nem vagyok egyedül a világon ezzel az igyekezetemmel, ahogy nem kevés ember van aki imád sétálni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy rengeteg ilyen vagy ezt támogató applikáció van a piacon. Vegyünk most sakkor orban párat amik nekem bejöttek, vagy amiket kipróbáltam.

Pedometer ++

A Pedometer a legkedvesebb kis app mind közül, legalábbis nekem ez vált be a legjobban. Barátságos, egyszerű, van benne minden aminek lennie kell. Azon kívül hogy precízen méri a lépéseink számát, számtalan achievementtel vagyis elérhető eredménnyel fogunk találkozni, amik három főbb csoportba lesznek osztva, egyrészt a megtett lépések, távolság és az emelkedők tekintetében. Mindezek mellett külön nagy eredménynek számítanak majd a megszakítás nélküli sikeresen teljesített napok, ennek a mértékét mit tudjuk beállítani. Kezdésnek természetesen legyen a jól megszokott 10.000 lépés és engedélyezzünk egy pihenőnapot. A pihenőnap akkor fog működni ha előtte már teljesítettünk hat napot. Abban az esetben ha tudjuk, hogy mondjuk a következő héten vendégségbe fogunk menni és emiatt valószínűleg nem vasárnapra fog esni a pihenőnap hanem szombatra, akkor ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk kivitelezni, ha az előző héten nem pihenünk egy napot se, és akkor a pihenőnap akkor lesz amikor nekünk a legjobban kijön a lépés. Persze mindez csak  a maximalista embereknek számít, nem kötelező megszerezni minden eredményt, nem is kell velük foglalkoznia annak akit az ilyenek nem motiválnak, inkább csak frusztrálnak. Az Apple Watch verziója a Pedometernek nagyon egyszerű és rendelkezik egy beépített workout opcióval is, jobbra lapozva a képernyőn tudunk választani az indoor és az outdoor mozgáis opciók közül illetve az 5-ös software óta a GPS-t is ki-be tudjuk kapcsolni. Kezdő sétálóknak tökéletes választás.

Szerintünk: 8/10

     

A "Pedometer++" applikáció ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.

 

Stepwise Pedometer

A Stepwise teljesen más irányba tereli a sétálgatás örömeit, sokkal inkább professzionális, statisztikai oldalról közelíti meg ezt a testmozgást. A beállításoknál meg tudjuk adni a fontosabb adatainkat, ez alapján ajánlani fog nekünk egy kezdeti lépésszámot, ez természetesen minimum 10.000 lépés legyen, ha azt szeretnénk hogy érjen is valamit a dolog. A Stepwise-on belül gyönyörűen visszaolvasható évekre visszamenőleg minden egyes nap, km-re bontott távolságmérővel, kalóriaégetéssel, eltöltött idővel, minden fontosabb adattal amire csak szükségünk lehet. Számomra a Stepwise legkecsegtetőbb képessége az egyéni mérés lehetősége volt, ugyanis mielőtt meglett volna az Apple Watch nem tudtam sehogy se egy adott sétát lemérni, hogy az éppen mennyi ideig tartott, mennyi lépéssel járt az útvonal, a stepwise-nak szerencsére van beépített külön mérője, ami egy stopperórához hasonlít. Ez a mód természetesen az Apple Watch appban is megtalálható, de mióta ott van a workout erre már nincsen szükségem. Viszont továbbra is megtartottam, ugyanis ellentétben a Pedometerrel ezt nem szinkronizálom az Apple Watchal, tehát az órával megtett lépéseket nem méri, csak azt amit telefonnal tettem meg, így tudom leellenőrizni, hogy valóban sétáltam-e pluszban 10.000 lépést vagy sem, és hogy mennyi hiányzik még a napi limithez. Aki esetleg nem értené ezt a trükköt, annyi az egész lényege, hogy mivel az óránk folyamatosan a kezünkön van és méri a lépéseinket, ezért nehezen különválaszthatóak a hétköznapi lépésszámok a pluszban, sportszerűen megtett lépésektől. Ha viszont kettő appot használunk és az egyiket nem szinkronizáljuk az órával, akkor már rögtön látszani fog minden adat, csak ugye nehogy elfelejtsük magunkkal vinni a telefont egy-egy sétára. A Stepwise nem egy barátságos, szerethető program, de professzionális célokra remek tud lenni.

Szerintünk: 7/10

     

A "Stepwise" applikáció ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.

 

Human - Activity Tracker

A Human ugyancsak egy másik szemszögből közelít meg mindent. Ez pedig a közösségi élmény. Ez az app volt az első, ami folyamatosan figyelemmel kísért minden egyes testmozgásunkat, sajnálatos módon időnként túlságosan is szorgalmasan, aminek köszönhetően előfordulhatott, hogy valamelyik gyakorlatot duplán számolta. Sajnálatos módon a Human legfontosabb tulajdonsága nem működik piciny hazánkban, Tehát hiába alkotunk sétálós csoportot és hívunk meg embereket tagnak, a közös térképen sajnos nem fogjuk egymást látni, nem tudjuk megpingelni egymást. Pedig a cél egy „Waze”-hoz hasonlatos, sétálós közösségi élmény lett volna. A Human figyelemmel kísér mindent, meg tudjuk nézni térképen a megtett utakat, igyekszik pontosan lemérni mikor sétáltunk, mikor bicikliztünk mikor bármilyen mozgást csináltunk. Nagyon szép a kezelőfelülete, igényes, hangulatos és állatira ösztönző szövegekkel tud bízatni minket, itt is vannak kitüntetések, plecsnik, dicséretek bőségesen. Valójában sajnos semmire nem jó, nem is szabad szinkronizálni az óránkkal, mert csak összezavar minden adatot, de a telefonon megtartottam, mert annyira hangulatos és jópofa kis program, hogy nem volt szívem letörölni, illetve azok akik külföldön élnek minden funkciót maximálisan ki tudnak használni, ezért mindenképpen megérdemelte a külön figyelmet.

Szerintünk: 6/10

A "Human" applikáció ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.


Kommentek megjelenítése