Activity + Workout・Watchlabor

Tesztek   |   2018.10.03 - 10:16   |   Írta: Ca$h   |   2714
03. okt Activity + Workout・Watchlabor

Jöjjön akkor a kettő legfontosabb beépített Watch applikáció.

Mint ahogy azt már korábban is írtam, az Apple Watch legfőképpen azokat szolgálja ki, illetve azoknak kedvez, akik szeretnek mozogni, rendszeresen sportolnak és ehhez némi segítségre van szükségük. Az egészséges életmódra vágyóknak nem is lehetne jobb kompániája, mint ez a gyönyörű kis sütike. Maradjatok velünk!

A Watch egyik nagy újdonsága az Activity applikáció volt, melynek logikusan az lenne a célja, hogy megmozgasson mindenit, teljesen reális és teljesíthető követelmények szerint, mégpedig az Activity körökön keresztül. Ezeket már bizonyára mindenki látta, de nem biztos hogy tudjátok is hogy melyik mire való, aki esetlegesen szemezne a dologgal vagy még mindig nem teljesen világos minden, azoknak jöjjön most egy kis ismertető.

Összesen három Activity kör van, a piros, a zöld és a kék. Mindegyik egy feladatot szimbolizál és közben méri is a teljesítményünket, illetve ezeknek a karikáknak köszönhetően számtalan olyan eredmény „achievement” lesz, amiket elérve olyan érzésünk lesz, mintha kitüntetéseket kaptunk volna, mint valami élsportoló. Ezeket valóban meg is fogjuk kapni és kedvünkre nézegethetjük őket a telefonunkon keresztül. 3D-ben forgatható, csodaszép kis plecsnik ezek, amikkel valóban büszkélkedni lehet, főleg azoknak, akik tudják is miről van szó, de erről majd később. A piros kör a „move” avagy azt méri hogy az adott napon hány aktív kalóriát égetett el a testünk. A következő a zöld, ami a „exercise”, ez azt méri hogy mennyi olyan jellegű mozgást végeztünk ami megemelkedett pulzusszámmal jár, ez lehet egy erőteljesebb séta, futás, biciklizés, úszás vagy bármilyen mozgás ami egyértelműen megmozgatja az embert. Az utolsó karika a kék, ami a „stand” aminek a célja az lenne hogy minden órában talpra állítson minket. Jöjjenek akkor most részletesebben a karikák.

 

A move karika az egyik legfontosabb az összes közül, hiszen a legtöbb acsi ehhez van kötve, ennek az lenne a lényege, hogy adott lesz egy minimális kalóriaszám, ha jól emlékszem ez 450-el kezdődik, amit minden egyes nap teljesíteni kell. A hét végeztével kapni fogunk egy összesítést és az óránk ajánlani fog egy újabb összeget, ami az aktivitásunkhoz mérten valószínűleg magasabb lesz az előzőnél. Nekem első héten már 900-at akart ajánlani a kis huncut, ezt én persze körberöhögtem, azóta már csak +10%-kal próbálkozik, hát igen, ilyen okos az én kis órám, gyorsan tanul a kincsem. A kalóriák aktív kalóriákat jelentenek, egy átlagos ember ha nem csinál semmit is égeti a kalóriákat akár ágyban fekve is, a 450 kalória nem egy nagy szám, már minimális sétával is könnyen elérhető, előbb vagy utóbb be fog állni az ideális égetési mérték, de az óra sose fog békén hagyni minket, szüntelen próbálkozni fog hogy még jobban teljesítsünk, illetve folyamatosan tanul és viszonyít, ösztönöz minket. De azt is hozzá kell tenni mindehhez, hogy ha unjuk már a szövegelését, kedvünkre kikapcsolhatunk mindenféle értesítést, ez nem erőszak, ez csak egy kezdeményezés.

Az exercise karika az egyik legérdekesebb az összes közül, hiszen igazából elég nagy kérdés, hogy mi szerint és mit is vesz valójában testmozgásnak. Ezért is jó ha használunk valami 3rd party workout programot vagy egyszerűen csak azt használjuk ami be van építve az óránkba. Ez hibátlanul működik, programozható is, ha esetlegesen nem találnánk meg valami testmozgást a sok közül. Én az „outdoor walk” opciót szoktam használni, ne felejtsük el minden séta előtt elindítani, ahogy persze leállítani sem. Ez méri az időt, az égetett kalóriákat, a pulzusunkat és a megtett távolságot és az esetleges emelkedőt is, illetve telefonon még a pontos útvonalat is megnézhetjük a maps segítségével. A napi limit fixen 30 perc, nem túl nehéz teljesíteni. A telefonos „Heatlh” egyébként gyönyörűen méri a minimális illetve maximális pulzusszámunkat, a maximum értékből ki lehet számolni a zsírégető pulzusszám tartományunkat, ami ennek a 60-70%-a. Az exercise akkor lesz igazán hatékony, ha ebben a tartományban tudunk maradni, ellenkező esetben ha túl kényelmesen mozgunk könnyen lehet hogy semmit nem fog mérni az óránk.

 

A stand, avagy gyerünk álljál már fel karika tűnik a legegyszerűbbnek az összes közül, pedig valójában nem az. Ugyanis fixen teljesíteni kell 12 felállást ami azt jelenti, hogy fél napig oda kell figyelni, hogy felálljunk és mozogjunk legalább egy percet. Ha éppen álló unkát végzünk de nem mozdulunk meg, azt nem számítja mozgásnak, ahogyan azt se ha felállunk majd leülünk, aktívan mozogni kell egy percig. Minden órában olyan 50 körül, ha addig még nem álltunk fel, az óra szólni fog, hogy "ugyan már álljál fel", ahogyan arról is értesít, ha teljesítettük a feladatot. Ha egy átlagos ember mondjuk alszik nyolc órát, akkor könnyen kiszámítható, hogy összesen csak 16 óránk van arra, hogy teljesítsük a 12 felállást.

A telefonunk gyönyörűen követ minden egyes napot, amit később vissza is nézhetünk kedvünkre bármikor, ahogyan az acsikban is gyönyörködhetünk, elküldhetjük haveroknak. Illetve itt lép a képbe a ma már kötelezőnek számító „share” opció. Ezt kiválasztva rögtön látni fogjuk, hogy kinek van az ismerőseink közül Apple Watchja, őket ha akarjuk meghívhatjuk, vagy egyébként bárki mást is, ha esetlegesen tudjuk hogy van neki de nem aktiválta még az Activity-t. A haverokat követve mindig kapni fogunk értesítést ha valaki más mozgott egy jót, vagy elért valamit vagy bezárta esetlegesen a köreit. Ezeket az értesítéseket természetesen ki is kapcsolhatjuk, de szerintem amíg még csak olyan 5-6 ismerősünk van motiváló és inspiráló tud lenni ha látjuk, hogy este nyolckor valaki biciklizett 25 kilométert. Nem egyszer volt arra példa hogy ez motivált engem, hogy kimenjek egy kicsit még sétálni az estébe.

Az Apple Watch Activity programja ahogyan azt már megszokhattuk egy zseniális próbálkozás arra nézve, hogy mozogjunk egy kicsit, ne szakadjunk meg, mindenközben jól szórakozzunk, és kapjunk egy kis biztatást és dicséretet is a szürke hétköznapokban. Szóval akkor, mire vársz még? Mozgasd meg magad végre!

Szerintünk: 10/10

 

Az Activity és Workout az Apple Watch beépített appjai.


Kommentek megjelenítése