Beakciózták a gyönyörű arany okosórát

Tech Hírek   |   2016.12.12 - 09:00   |   Írta: L Ferenc   |   4052
12. dec Beakciózták a gyönyörű arany okosórát

Ez az egyedi külcsínnel rendelkező, viselhető kütyü most igen jó áron lehet a miénk.

A legfrissebb híradások szerint az Apple első és második generációs okosórái világszerte igen jól fogynak, azonban nyílt tény, hogy nem minden iPhone felhasználónak jön be ezeknek a kütyüknek a külcsínje, illetve tudása. Még szerencse, hogy az Apple Watch okosórának akad néhány remek alternatívája, amilyen például az a Huawei Watch is, melynek felsőkategóriás kivitelére most igen jó áron csaphatunk le.

Történt ugyanis, hogy az iOS és Android támogatással egyaránt rendelkező Huawei Watch rozéarany változatának árát 440 dollárra, vagyis átszámítva mintegy 130 ezer forintra csökkentette az Amazon. Összehasonlításképp, az 1,4 colos AMOLED körkijelzős és bőrszíjas készülék mindeddig a 649 dolláros (192 ezer forint) hivatalos listaáron volt kapható az online forgalmazónál, vagyis a megtakarítás összege eléri a 62 ezer forintot. A Huawei Watch arany változatának ára egyébként 749 dollárról 479 dollárra csökkent, azonban ez a változat villámgyorsan elfogyott az Amazonon. 

Kapcsolódó cikkek: 
Bezuhant az első Apple okosóra ára
Jön az új Apple okosóra, hiánycikk az első Watch
Elképesztő luxus-okosóra titánból



Kommentek megjelenítése