Az Apple is belevág az összecsukható telefon bizniszbe

Almás Pletykák   |   2019.02.26 - 19:03   |   Írta: Imelda.H   |   12215

A Samsung és a Huawei után kiforrott, hogyan festhet majd az Apple hajtogatható iPhone-ja.

Az Apple ebben az évben váratlanul két hírt is közölt iPhone modelljeinek frissítése kapcsán, ezen felül pedig igyekszik nem kimaradni a napjainkban rendkívül felkapott összecsukható mobilok trendjéből sem!

Kevesen tudják, de az újítás forradalmasítója hatévnyi fejlesztés után egy kevésbé ismert kínai gyártó, a Royole volt, azonban a Samsungnak sikerült felfuttatnia ezt az úttörő technológiát a napokban bemutatott Galaxy Fold nevet viselő összehajtható okostelefonjával. A vállalatot csaknem négy nappal később a Huawei igyekezett „felülmúlni” a Mate X prezentálásával.

A hét elején egy holland dizájner, Gilsing felfedte hajtogatható iPhone-okkal kapcsolatos terveit, a közzétett képeken jól látni, hogyan is képzeli el ezt a fajta koncepciót.

A mozzanat, hogy egy-két gyártó már elkészítette saját, összecsukható készülékét tulajdonképpen egy kihívás volt az Apple számára, a kérdés már csak az, mikor vág ténylegesen is bele az amerikai gyártó ezek fejlesztésébe.

Az okostelefon leginkább figyelemre méltó része a laptop-szerű billentyűzet, melyet első ránézésre a több éven át népszerűségnek örvendő Nokia Communicator szériához lehet hasonlítani. Meg kell hagyni, a kialakítás rendkívül valóságosnak hat!

iPhone X Fold okostelefon billentyűzete

Mondani sem kell, hogy az Apple 2019-ben ténylegesen bemutatásra kerülő okostelefonjai kevésbé lehetnek majd érdekesek a nagyközönség számára a Samsung és a Huawei összecsukható készülékeihez képest, ám azok ára már annál inkább okot adhat a meglepődésre: a vásárlóknak várhatóan 2 000 amerikai dollárral (kb. 560 000 Ft) lesz érdemes számolniuk.

Az Apple-nél valószínűleg arra számítanak, hogy globálisan nagy lesz a kereslet a hajtogatható iPhone X Fold okostelefonok iránt, még annak ellenére is, hogy azok csaknem dupla annyiba kerülhetnek majd, mint például a legutóbb bemutatott iPad Pro, annak is „legfelszereltebb” változata.

Forrás: AppleRider

Kapcsolódó cikkek: 




Kommentek megjelenítése