Giant's War・Tesztlabor

Alkalmazások - Játékok   |   2018.08.10 - 10:46   |   Írta: Ca$h   |   1369
10. aug Giant's War・Tesztlabor

A Gamevilt szeretjük, nem nagyon szoktak csalódást okozni.

Utoljára a Gardius Empire-el játszottunk tőlük és szerettük nagyon, éppen ezért izgatottan merültem el a következő csodájukban, hogy valóban az-e és hogy kellett-e csalódnom hamarosan kiderül, ne menjetek sehova!

A Giant’s War típusát tekintve leginkább a manapság annyira divatos akció RPG kategóriába tudnám sorolni, de abból is a végletekig leegyszerűsített fajta, azon se csodálkoznék ha a célcsoport a 18 éven aluli korosztály lett volna. A stílusos, aranyos és jópofa rajzfilmes megvalósítás még inkább megerősítette ezt a gyanúmat, de persze a megjelenítésnek még nem kell hogy alap legyen semmire.

A cél a szokásos; összerántani egy öt fős csapatot hősökből, ezúttal kártyáink legfőképpen fajokra lesznek osztva, lesznek emberek, orkok, sötét elfek stb. azon belül is mindegyiknek lesznek kasztjai is, olyanok mint harcosok íjászok, varázslók és a többi.  Érdemes a csapatot úgy összerakni, hogy elöl legyen három tank, harcos, hátul pedig kettő támogató egység, lehetőleg egy varázsló és egy pap, ha össze tudunk rakni egy ilyen csapatot már könnyű dolgunk lesz, apropó nehézség; elmondanám, hogy a játék első 5-10 órájában olyan fájdalmasan könnyű dolgunk lesz, hogy ez már a játékélmény rovására megy. Aztán hirtelen túlságosan benehezedik minden, olyan csapatokkal fogunk összekerülni, hogy csak nézünk mi is történt valójában.

Sztori mint olyan nem nagyon létezik, helyette viszont lesz tanítgatás bőséggel, olyan bőbeszédűen, hogy az ember komolyan agylobot tud kapni attól, hogy folyton folyvást mindent, minden körülmények között el akarnak magyarázni nekünk (újabb árulkodó ok a célkorosztályra). Szerencsére van „skip” gomb amivel elegánsan túl tudunk nyomni minden felesleges baromságot. Egyelőre tíz külön „bejárható” sziget áll majd a rendelkezésünkre, a lobby rendszer meglehetősen érdekes, mert mindig lesz egy adott célpont akit meg kell keresni és ki kell nyírni, namost ezeket teljesen random adja a játék, minél későbbi szigeten vagyunk annál többe kerül egy-egy keresés, eredményül mindig kapni fogunk 3-6-ig kártyákat amik lehetnek különböző nehézségű ellenfelek, némi loot esetlegesen PvP csata vagy PvP bázis támadás. A PvP ellenfeleket nem tudom mi alapján sorsolja a játék, mert olyan kőkemény ellenfelek szoktak lenni, hogy szinte képtelenség megverni őket és mintha érdekes módon mindig a tökéletes counterünket dobná ki a játék, hogy még véletlenül se legyen semmi esélyünk.

Mindemellett lesz egy végletekig leegyszerűsített bázisunk is, ahol bányákat fejleszthetünk, védelemül szolgáló óriásokat és tornyokat húzhatunk fel, illetve a laborban számtalan fejlesztés közül válogathatunk, végül pedig de nem utolsó sorban a „Workshopban” érdekes módon használhatjuk fel és cserélhetjük ki a meglévő készleteinket, ugyancsak időigényes fejlesztések formájában. Illetve persze hősöket is tudunk idézni, de ez leginkább már fizetős tartalom, ugyanis erre csak egy-egy sziget befejezése után lesz lehetőségünk, vagy természetesen valódi pénzért vásárolt kristályokkal amikor csak kedvünk tartja és pénztárcánk engedi.

Összesen hat féle „nyersanyaggal” lesz dolgunk ebből hármat a bázison belül ki tudunk termelni és ezek az építkezésre, fejlesztésekre fognak kelleni, a maradék hárommal fizetni tudunk. Ethert (ami a hősök gyorsabb fejlesztésére lett kitalálva) és Goldot random dob a játék, kristályt (ami kb. mindenre jó) is dob de inkább csak módjával, szerényen, acsik teljesítésével például, de ha ebből többet szeretnénk akkor mélyen a zsebbe kell nyúlni. A Giant’s Warnak megvan a maga bája, van benne potenciál, el tudja kapni az embert a gépszíj, de nem elég jó ahhoz hogy felvegye a versenyt a hasonló nagyobb címekkel. Ettől még egy próbát megér, sose lehet tudni neked mi a legjobb kedves olvasó!

Szerintünk: 6/10

 

 


Kommentek megjelenítése