Öt funkció, amitől az Apple Maps végre sikeres lehetne

Alkalmazások - Játékok   |   2018.06.28 - 23:00   |   Írta: N Marcell   |   5332
28. jún Öt funkció, amitől az Apple Maps végre sikeres lehetne

Ha az Apple átvenné a konkurenciától ezt a pár apróságot, a térkép máris sokkal használhatóbb volna.

Bár az Apple Maps kétségtelenül sokat fejlődött az iOS 6-beli megjelenése óta, még mindig nem aknázták ki teljesen a benne rejlő potenciált. Pedig potenciál lenne bőven: a dizájn alapvetőleg remek, és már most integráltak pár olyan megoldást, ami fontos részévé teszi az Apple ökoszisztémán belül - gondolok itt például a Siri és az Apple Watch támogatására. Mégis, az összes kreatív megoldás és hasznos koncepció sem tudja elfedni, hogy hiányoznak belőle azok az apróságok, amitől az átlag felhasználó az Apple fejlesztését fogja választani, és nem a Google Mapset, vagy a Waze-t. Itt a vakáció, eljött a hosszú utazások ideje, amikhez remek partner lehetne az Apple Maps, ha az anyacég ihletet merítene a konkurenciától, és átvenné a most következő pár funkciót. 

Letölthető térképek 

 

 

A dolog olyannyira magától értetődő, hogy az ember nem is érti, miért csak a Google Mapsben lehet használni. Kiválasztunk egy terültet, majd néhány gombnyomással letöltjük azt a telefonunkra, így nyugodtan tudunk navigálni, akár van net, akár nincs. Rettenetesen kellemetlen tud lenni, amikor nincsen térerő, és emiatt nem tudunk tájékozódni a telefonunkkal - ajánlott mindig letölteni az úticélunk térképét - hogyha minden kötél szakad, mi akkor is eljussunk oda, ahova szeretnénk.

Közösségi visszajelzések 

Az Apple Maps (többé-kevésbé) pontosan meg tudja mondani a forgalom állását, azonban gyorsan változó, számítógépek számára észrevehetetlen részletekkel hadilábon áll. A Waze ezzel szemben tökéletes példa arra, hogyan tudják az emberek egymást segíteni az utakon. 

 

 

Ha látunk valami rendelleneset, két gombnyomás múlva a többi utas már előre tudni fogja, mi van ott. Persze a többiek is beleszólhatnak: ha időközben elment az a fránya rendőrautó, akkor a később arra járó söfőrök jelezhetik, hogy elmúlt a veszély, így a mögöttük haladók már nem fogják látni az értesítést. Rengetegszer jelent ez hatalmas segítséget, legyen akár szó orvul traffizó fakabátokról, akár váratlan szakadékról az út kellős közepén. 

Sebességkorlátozások mutatása 

 

 

A saját sebességünkön felül a Waze azt is mutatja, mennyivel lenne szabad éppen haladni, és pirossal ki is emeli, ha éppen túl gyorsak vagyunk. Sokszor előfordul, hogy az ember elnéz egy kósza táblát, ilyenkor pedig szintén hasznos tudni, hogy kilencven helyett éppen csak ötvennel lenne szabad mennünk.

Apple Music integrálása

 

 

Ismét a Waze-t kell felhoznom példának, mivel az alkalmazásba remekül integrálták a Spotifyt. Az éppen lejátszott zene és a vezérlő a navigáción belül jelenik meg, úgyhogy nem kell vezetés közben az appok között váltogatni. Ugyanez remekül működne az Apple térképével is: ha már van házon belüli zene-streaming szolgáltatás, miért is ne jelenhetne meg a lejátszás ugyanabban az ablakban, amit már amúgy is használunk? 

Benzinárak 

A Waze ebben is a közösség erejét használta fel: ha fut az app, és begurulunk egy benzinkútra, a telefonunk automatikusan felajánlja, hogy adjuk meg a kúton érvényben lévő benzin- és dízelárakat. Ugyanez tökéletesen passzolna az Apple Mapsbe is, sőt, Siri segítségével még egy lépéssel tovább is mehetnénk! “Hey Siri, mutatsd meg a legolcsóbb benzinkutat a 10 kilométeres körzetemben!” 

Ti milyen funkciókat látnátok szívesen viszont az Apple Mapsben?

Forrás: AppleRider / 9to5mac

Kapcsolódó cikkek: 




Kommentek megjelenítése