Full of Stars・Ismerkedő

Alkalmazások - Játékok   |   2017.05.08 - 19:20   |   Írta: Ca$h   |   1816
08. máj Full of Stars・Ismerkedő

Amikor arra kér egy játék, hogy vegyél fel fülhallgatót.

Igen igen … akik régóta figyelemmel kísérik rovatunkat pontosan tudják, hogy azok a játékok amik a teljes élvezhetőség érdekében már az elején erre kérnek minket több mint valószínű, hogy minimesterművek lesznek. Szerencsére ez az elmélet jelen esetünkben sem fog megdőlni.

A Full of Stars ugyanis egy instant epic mestermű, úgy ahogyan van, apróbb kellemetlenségektől eltekintve szinte hibátlannak nevezhető.  Érdekes egyvelege a szöveges kalandjátéknak és az ügyességi reflextornának. Mindkettőbe rögtön betekintést nyerünk a játék elejétől fogva, az eleinte nem túl érdekfeszítő párbeszédes megközelítésből igencsak érdekes párbszédek tudnak kialakulni, ahol még választási lehetőség elé is állítanak minket, érdemes ezeket mindig megjegyezni, hogy miért hamarosan kiderül.

Az első szövegelés után már jön is az akció, szerencsére megtanulni az irányítást nem igényel túl sokat belőlünk, csupán jobbra illetve balra kell majd kitérnünk a különböző méretű aszteroidák elől, az ütközés ugyanis sajnos megfékez minket, szerencsére nem halál formájában, hanem időben vesz el tőlünk pár értékes percet vagy órát, illetve minden ilyen esetben valami komoly választás elé fogunk kerülni. A szerelés ugyanis időbe telik és mindeközben a legénységünkkel mindig történik valami fura dolog, amit különböző fizetőeszközökkel válthatunk ki, reklám nézegetéssel, vagy ha nem marad más a puszta szerencsének, véletlennek köszönhetően sorsol ki nekünk a játék. Éppen ezért igyekezzünk elkerülni az ütközéseket, ne menjünk bele veszélyes helyzetekbe, inkább a biztosan biztonságos mellett voksoljunk.

Minden út előtt lehetőségünk van a hajót fejleszteni, kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb szuperfegyvert (bányászati lézer, bomba) illetve lehetőségünk lesz áttanulmányozni a miniküldetéseket amik teljesítéséért extra vezető (leader) pontokat kaphatunk. Időnként előfordulhat, hogy olyan döntés elé fogunk kerülni, ami a halálunkhoz vezet. Ilyenkor bizony kezdődik az egész játék elölről, viszont a fejesztéseink szerencsére megmaradnak. Éppen ezért érdemes megjegyezni a döntéseinket és legközelebb esetlegesen másképp cselekedni. A Full of Stars egy fantasztikus kis játék, miért is hagynád ki?!?

 

 

A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.

MentésMentés


Kommentek megjelenítése