CarPlay telepítés egyszerűen utólag [videó]

Tippek és trükkök   |   2019.10.10 - 07:43   |   Írta: N Marcell   |   45338
10. okt CarPlay telepítés egyszerűen utólag [videó]

Az Apple és az Android hasznos szoftvere sok autóban nem elérhető gyárilag, most megmutatjuk, hogyan lehet mégis utólag telepíteni a CarPlay-t és Android Autót.

Egyre kevesebbeknek kell bemutatni az Apple kocsiokosító szoftverét, a CarPlay-t, ami szépen-lassan egyre több modern autó kijelzője mögött megjelenik. Többször is teszteltük a használatát, de az újaknak dióhéjban: a CarPlay lehetővé teszi, hogy egy USB-kábellel iPhone-t csatlakoztassunk az autónkhoz, ami onnantól a telefonos appokat fogja futtatni, így elérhető lesz többek között a Waze, Google Maps, Spotify, Siri és még sok egyéb program használata út közben. Ez főleg a navigáció terén nyújt nagy segítséget, de a teljes komfortérzetet és praktikumot is növeli – nem is csoda, hogy szinte mindegyik gyártó igyekszik implementálni az újabb autóiba. A „szinte mindegyik” megfogalmazás azonban nem volt véletlen, néhány gyártó ugyanis kissé alattomos módon próbál némi extra dellához jutni: előfizetés vagy egyszer kifizetendő összeg mögé rejtik az amúgy ingyenes szolgáltatást, így aki például egy BMW verdában szeretné kiélvezni a CarPlay-t, az készítse a pénztárcáját. Az Audi is hasonlóan dönthetett, hiszen bár 2016 óta rendelkezésre áll az autóikban a szoftver, és hatalmas kijelzők is vannak a kiszolgálásához, a CarPlay mégsem elérhető – csatlakoztatott telefon esetén sem fog reagálni.

 

 

Ez persze felveti a kérdést: meg lehet kerülni valahogy a gyártó döntését? A válasz szerencsére igen. Több külsős cég is szakosodott már az autók szoftverének fejlesztésére és bővítésére, mi pedig a Volkswagen-csoportra specializálódott Car-Navi Systems-et látogattuk meg, hogy elérhetővé tegyük a CarPlay-t egy 2015-ös Audi A6-ban, illetve hogy egyéb szoftveres változtatásokat végezzünk rajta.

 

 

Maga a procedúra gyors és fájdalommentes: egy laptop csatlakoztatása után egy szakember elkezdni feloldani a CarPlay-t, illetve megbeszélés alapján egyéb extrákat tesz elérhetővé. Az ’átprogramozás’ alatt az autó újraindítja magát, ki-be kapcsol, de ez teljesen normális: miután végeztek rajta, ugyanúgy működik, mint korábban. Pontosabban ez nem igaz, hiszen jobban működik: használható lesz rajta a CarPlay, illetve olyan kellemetlenségek tűnhetnek el, mint a minden indításkor bekapcsolódó, zavaró start-stop rendszer, ami a javítás után akkor is megjegyzi a kiválasztott állapotot, amikor leáll a kocsi. A módosítások elvégzésére várni sem kell sokat, hiszen ha nincs szükség szoftverfrissítésre, akkor egy fél óra-óra alatt simán befejezik a fejlesztést, és már mehetünk is tovább. Közben sem kötelező ott lenni, így akár addig is lehet dolgozni vagy egyebet csinálni, amíg az autó a műhelyben parkol.

 

 

Meginterjúvoltam a műhely tulajdonosát, hogy kiderítsem, mikre is van lehetőség, amikor az autók szoftverének javítgatásáról beszélünk. Mint elmondta, a CarPlay mellett az Android Auto is elérhetővé válik, így nem csak az iPhone-osok kapják meg ezt a kiváltságot (bár a magyar Google Play Store-ból nem letölthető az alkalmazás, így azt máshonnan kell beszerezni). Az autó alaprendszere pedig kis noszogatás után meg tud jeleníteni újabb diagnosztikai oldalakat, műszerfalakat, sőt, számára korábban ismeretlen nyelveket – köztük a magyart – is. Ez már önmagában is lenyűgöző, akkor pedig végképp leesett az állam, amikor kiderült, hogy akár képernyővel nem rendelkező kocsikba is telepíthető a CarPlay. Ilyenkor egy külön modul kerül elhelyezésre az autóban, a rendszert pedig hanggal, illetve a kormányon található gombokkal lehet vezérelni. Elképesztő, mi mindenre képesek a szakértők, ha odaülnek egy kocsihoz a laptopjukkal.

 

 

Ha esetleg zárolta volna az autótok gyártója a CarPlay-t, akkor sem kell csüggedni: ahogy a példánkból láthattátok, simán lehetséges a programcsomag elérhetővé tétele. Az autógyártóknak lassan fel kell ismernie, hogy a kocsik szoftvere szinte majdnem ugyanolyan fontos lett az elmúlt években, mint a 'hardver': nem szabad rajta spórolni és mikrotranzakciók útján plusz pénzt keresni, ha az elégedett és márkahű felhasználóbázis a cél. 

Keressétek a Car-Navi Systems-et a kedvezményes árakért. KUPON KÓD: HasznaltAlma-CarPlay

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése