Az iPhone-ok tartják legjobban az értéküket

Tech Hírek   |   2020.09.18 - 11:31   |   Írta: L Ferenc   |   2030
18. szept Az iPhone-ok tartják legjobban az értéküket

Az Apple okostelefonjai 1 és 2 évesen is rekord sokat érnek.

Semmi máshoz sem hasonlítható annak a pillanatnak az élménye, amikor is kibontjuk vadonatúj mobilunk dobozát és először kapcsoljuk be a készüléket. Ennek árát persze alaposan megkérik a gyártók, akik adott esetben sok százezer forint ellenében kínálják az "új mobil" élményt. Aztán eltelik néhány hónap vagy néhány esztendő, és rá kell ébrednünk arra, hogy hőn szeretett telefonunk már csak a töredékét éri az újkori árának. 

Nem mindegy azonban, hogy milyen telefonunk van, ugyanis gyártónként jelentősen eltérően alakul az értékvesztés, valahogy úgy, mint az autóiparban. Egy friss felmérés szerint e tekintetben továbbra is az Apple termékei teljesítenek a legjobban: egy 1 esztendős iPhone a legfrissebb adatok szerint átlagosan 51 százalékát veszít az újkori értékéből. 

A képzeletbeli dobogó második fokára a nagy rivális Samsung állhat fel, mely dél-koreai gyártó készülékei esetében 1 év alatt mintegy 67 százalékos értékvesztéssel lehet számolni. A Google mobilok 1 év alatt 69 százalékot veszítenek értékükből, a Huawei és OnePlus termékek esetében pedig ugyanezen idő alatt 70-72 százalékos értékvesztéssel lehet számolni. 

Hasonló a helyzet, ha 2 éves időtartamot veszünk alapul. Az almás logós mobilok 24 hónap alatt 67 százalékot veszítenek az értékükből, vagyis jelentősen kevesebbet, mint a 80 százalékot inflálódó Samsung telefonok. A Huawei termékek 81 százalékkal érnek kevesebbet 2 évesen, a Google és OnePlus mobilok esetében pedig átlagosan 83 százalékos értékcsökkenéssel számolhatunk. 

Jelenleg az iPhone XS Max számít a legjobb a befektetésnek, mely készülék 12 hónap elteltével "csak" 43 százalékot veszít eredeti értékéből. E tekintetben a 45 százalékos iPhone XS, illetve az 50 százalékos iPhone 8 Plus is jól teljesít, majd pedig az iPhone XR (52 százalék), az iPhone 8 (52 százalék), a Google Pixel XL (53 százalék), illetve az iPhone 7 (55 százalék) következik a sorban.

Értéktartás fronton messze a OnePlus 5 teljesít a legrosszabbul, mely kínai mobil 1 év alatt 91 százalékos értékvesztést szenved el, ezenkívül a Google Pixel 2-n, valamint a OnePlus 6-on is rendre 77, illetve 75 százalékot bukhatunk el. Ezután a Google Pixel 3 (73 százalék), a Google Pixel 3 XL (73 százalék), illetve a Google Pixel 2 XL (72 százalék) következik a nem túl előkelő toplistán. 

A végére még egy érdekes adat: szakértők szerint az iPhone 11 széria modelljei az iPhone 12 sorozat közelgő leleplezését követő 1 hónapban azonnal 15 százalékot veszítenek értékükből. Magyarul akkor járunk a legjobban, ha minél gyorsabban eladjuk 11-es készülékünket, és aztán valamilyen átmeneti megoldással kihúzzuk valahogy a 12-es széria érkezéséig. 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése