PlayIT: Végigjátszottuk!

Tech Hírek   |   2017.04.30 - 18:00   |   Írta: Pausch Rita   |   2266
30. ápr PlayIT: Végigjátszottuk!

A PlayIT Show rendezvényen jártunk, gamereket láttunk…

Persze nem csak gamereket! Mert láttuk a Trónok harca két színészét, megelevenedett játékkaraktereket, youtubereket és még számtalan csodát. Amikor valaki még sohasem járt ilyen rendezvényen, el sem tudja képzelni, hogy milyen! Mivel ez volt az első alkalom, hogy ellátogattunk a rendezvényre, bevallhatom, mi is meglepődtünk több ízben. Az április 29-én megrendezésre kerülő budapesti PlayIT Show nem az első volt és a látottak alapján nem is az utolshow. Sőt, a fővároson kívül a rendezvény hamarosan érkezik Debrecenbe, Pécsre és Szegedre is.

Bár a célközönség nagyjából a tini és a kora huszonéves korosztály, azért mindenki megtalálhatja számítását, ha érdekli a konzolok, a videó- és számítógépes játékok világa, a VR, a YouTube és még számtalan „kockaság”.

A jegyárak 3 000 és 30 000 forint között mozogtak, attól függően, hogy ki milyen téma iránt érdeklődött kiemelten, hova szeretett volna bejutni az exkluzív programok közül. Mi, mivel a sajtójegy lehetővé tette, igyekeztünk mindent bejárni.

A rendezvény a Hungexpo területén 3 csarnokban és még néhány melléképületben is zajlott. A csarnokokban több színpad is helyet kapott, ahol egyszerre zajlottak a rendezvények. A látogatóknak számtalan alkalma nyílt játékokat kipróbálni és nyereményjátékokban is részt venni. Például messze a teljesség igénye nélkül az Xbox One – Gamestar nagyszínpadon nagyszabású kvízjáték zajlott, míg a Coke Lounge elnevezésű színpadon Pamkutyáék és Viszkok Fruzsi hívták ki egy kis táncpárbajra az érdeklődőket.

A youtuberek egyébként is több helyszínen tették próbára kihívóikat, követőiket. Ebből már gondolom, sejtitek, hogy a YouTube világából nem a fent említett vloggerek voltak az egyetlenek a helyszínen. Pamkutyának, Szirmai Gergőnek, Beniipowának és Radics Petinek szinte egész napos programja volt, de találkozhattatok Kiss Imivel, Zsozéatyával, Unfielddel, Szalay Istivel, Follow Annával és nagyon sok más ismert és kedvelt hazai youtuberrel.

A látogatóknak módja volt kipróbálni konzol és számítógépes játékokat egyaránt, például a Playstation PS4-et VR-ral, vagy az Xbox One-t többféle játékokkal, vagy akár Windows 10 alatt futó játékokat.

Egyértelmű, hogy egy olyan rendezvénynek a hangulata csakis jó lehet, ahol a főszerepben a játék áll, de külön emelte a jókedvszintet, a lépten-nyomon megjelenő cosplayesek. Hol egy birodalmi rohamosztagos sétált el mellettünk, hol egy videójáték karakter, hol pedig egy Trónok harca szereplő. Egyébként megjegyzendő, hogy Cosplay show-ra is sor került a színpadon.

Az HBO-nak hála, a Trónok harca is nagy dózisban jelen volt a rendezvényen. Nem csak a Vastrónon lehetett helyet foglalni, de a méltán híres sorozat két szereplője, a Yara Greyjoy szerepét alakító Gemma Whelan, és a Podrick Payne-t játszó Daniel Portman személyesen is tiszteletüket tették. Velük Szirmai Gergő beszélgetett a színpadon a Trónok harca Lounge-ban, majd utána megfelelő jegyekkel még pózolni is lehetett közös képen a két hírességgel.

A játékokban kifáradt frissítőkre és ételekre vágyó látogatóknak több választása is volt a helyszínen. A kiemelt két, legdrágább jegytípus boldog tulajdonosai ebben is exkluzív bánásmódban részesültek. Őket a nagyközönségtől elzárt, ingyenes büfé és pihenőrész fogadta. A kevésbé mázlisoknak sem kellett szomorkodni, mert ők ugyan nem ingyen, de minőségi streetfood kocsik armadájának kínálatából válogathattak.

Az eseményen számtalan márka képviseltette magát, hogy csak a legnagyobbakat említsük, a Microsoft Xbox One és Windows 10 brandje mellett, a helyszínen volt az Asus, a Skullcandy, az LG, sőt a Media Marktnak egy komplett kihelyezett áruházában is vásárolhattak a felajzott gamerek.

A leírhatatlan nyüzsgés tele volt boldog arcokkal, a fejünket néha kis híján elkaszáló drónok inkább viccesek, mint bosszantóak voltak, szóval itt tényleg mindenki remekül szórakozott, akár a célcsoport korosztályát erősítette, akár kísérőként vett részt, akár sajtósként. Legközelebb semmiképpen se hagyjátok ki!


Kommentek megjelenítése