Hogyan lehet felkészülni maratonra az Apple órával?

AlmaBlogger   |   2016.04.12 - 18:31   |   Írta: Pausch Rita   |   1818
12. ápr Hogyan lehet felkészülni maratonra az Apple órával?

Apple Watch megbeszélés Christy Turlingtonnal Bostonban

Az Apple Watch (és korábban a Nike FuelBand) fejlesztésében is résztvevő Jay Blahnik fitnesz szakértő egy vitadélutánt tart szombaton Bostonban, az exmodell Christy Turlington Burns és néhány más meghívott vendéggel. Az eseményre a Boylston Streeten az Apple Store-ban kerül sor délután három órától és ingyenes lehet rajta részt venni, bár feltehetően a helyek száma nem végtelen.

Christy Turlington Burns nem csak az Apple Watch debütáló eseményén vett részt, de azóta az óra nagykövetévé is avanzsált. Egy blogot is írt arról, hogy az Apple óra miként segítette a felkészülését a londoni maratonra, valamint, hogy milyen eredményt ért el azon.

Mindenképpen érdekes lesz, hogy mit mondanak a meghívottak. Az exmodellen kívül ott lesz Scott Jurek ultrafutó és a dooce.com alapítója, Heather Armstrong is, hogy megosszák tapasztalataikat az Apple óra és a maratonfutás kapcsolatáról.

Persze ez így nekünk, Magyarországról, kicsit távolinak tűnik. Kicsi az esély arra, hogy bárki is csak ezért átruccanjon az Államokba, de nagyon reménykedünk abban, hogy az eseményről valamilyen formában kapunk majd tudósítást. Egyelőre ugyanis az aktivitásmérők és sportórák piacán, vagyis a sportcélok esetén, az Apple Watch-ot valahogy nem veszik komolyan.

Aki érdeklődik az ilyen jellegű mérők iránt, az tudja a tesztekből, hogy az első nagy ellenérv az Apple órával szemben az ára. Ár-érték arányban ugyanis eddig nem kedvezett a helyzet az eszköznek. Nem tudja azt, amit egy komoly futóóra, de ugyanakkor az ára abban a kategóriában mozgott. Eddig. Ugyanis azt tudhatjuk, hogy árcsökkentésen esett át és így talán változhat az értékelése is. Bár az olyan komoly cégek, amelyek régi motorosnak számítanak az aktivitásmérők és sportórák piacán (Fitbit, Garmin, Polar, Tomtom, Suunto, stb.), folyamatosan fejlesztenek és sorra érkeznek ki azok a darabok, amiknek a tudása egyre komplexebb. Kérdés, hogy egy ilyen szoros piacon sikerülhet-e az Apple Watch-nak teret hódítania.

Amennyiben lehetőségünk adódik, mindenképpen összefoglaljuk olvasóinknak, hogy miről esett szó a megbeszélésen!        

Kapcsolódó cikk:
Christy Turlington és az Apple Watch – Vigyázat, ez most gonosz!


Kommentek megjelenítése