Sokat kell még várnunk az Apple első virtuális szemüvegére

Almás Pletykák   |   2017.03.28 - 13:00   |   Írta: L Ferenc   |   1405
28. márc Sokat kell még várnunk az Apple első virtuális szemüvegére

Biztos, hogy készülőben van az Apple első, saját fejlesztésű szemüvege, de egy darabig még várnunk kell a piaci megjelenésére.

Nyílt titok, hogy az Apple a közeljövőben elő fog rukkolni egy saját fejlesztésű VR/AR eszközzel, és könnyen lehet, hogy ez az újdonság kapásból a falhoz állítja majd az összes, jelenleg forgalomban lévő rivális terméket. Iparági források szerint az Apple első ilyen jellegű fejlesztése technológiai fejlettség terén kapásból mintegy 3-5 évvel megelőzi majd a konkurenciát. 

Viszont, ha esetleg azt gondoltuk, hogy néhány héten, vagy hónapon belül Apple szemüveget vásárolhatunk magunknak, akkor bizony rossz úton jártunk. A Financial Times legfrissebb értesülései szerint ugyanis az almás logós gyártó első ilyen jellegű terméke leghamarabb egy év múlva, vagy még ennél is később bukkan majd fel a boltok polcain. 

A tavalyi esztendőben világszerte mintegy 6,3 millió virtuális szemüveget adtak el, és ebből 4,5 milliót a Samsung dobott piacra. A dél-koreai gyártó többek közt annak köszönheti ezt a komoly sikert, hogy a Gear VR nevezetű terméke egyrészt nagyon olcsó, másrészt a közelmúltban a drágább Galaxy okostelefonok mellé ingyenes ajándékként adták. Így már érthető, hogy a PlayStation VR-ból miért fogyott mindössze 750 ezer darab, a HTC Vive-ból pedig csak 420 ezer példány. 

Kapcsolódó cikkek:
Hamarosan érkezik a Snapchat szemüveg
VR móddal frissült a YouTube alkalmazása iPhone-hoz!
Az Apple kicsit, a Samsung hatalmasat bukot



Kommentek megjelenítése